Emberöléssel gyanúsítják a bői késelőt

Emberölés elkövetésével gyanúsítanak egy férfit, aki közös italozás után megkéselt egy 22 éves fiatalembert a Vas megyei Bő községben.

MNO
2011. 06. 07. 12:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőröknek forró nyomon, a szombaton történtek után néhány órával sikerült elfogniuk a tettest, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését – közölte Tánczi Tibor ezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója kedden sajtótájékoztatón. Tánczos István alezredes, a nyomozás vezetője az ügy részleteit ismertetve elmondta: szombaton hajnalban a mentők jelezték a rendőrség ügyeletén, hogy Bő községben, a Széchenyi utcában testén külsérelmi nyomokkal holtan találtak egy férfit.

A helyszíni szemle és az azzal párhuzamos adatgyűjtés során megállapították, hogy a sértett egy munkatársával együtt italozott a bői panzióban, majd a helyi diszkóba mentek, ahol folytatták a szórakozást. Itt ismerkedtek meg T. Gáborral, akivel a később elhunyt sértett hosszasan beszélgetett. A két férfi gyalogosan indult el szállása felé a szomszédos Bükre, ahol egy építkezésen dolgoztak. T. Gábor kerékpárral utolérte őket, és ismét beszélgetni kezdett Cs-S. Jánossal, ezért kissé lemaradtak az úton.

Valamin összevitatkozhattak, eddig tisztázatlan körülmények között előkerült T. Gábor zsebéből egy nagyobb méretű zsebkés, amellyel a férfi szíven szúrta korábbi beszélgetőtársát. Az előttük 30 méterre haladó munkatárs egy segélykiáltást hallott, „Gyere segíts!”, és azt látta, hogy társa tántorogni kezd, majd arccal a földre zuhan, T. Gábor pedig felugrik a kerékpárjára és a közeli kereszteződés felé indul. A rendőrök chernelházadamonyai házának udvarán egy fészerben találtak rá az elkövetőre, véres ruhában, és szintén vérrel szennyeződött kése is ott volt mellette. Kihallgatásakor a férfi elismerte, hogy konfliktus alakult ki közte és a sértett között, amelynek során „előkerült” a zsebében tartott kés, amelyet dulakodás közben kinyitott, és egyszer megszúrta a sértettet.

A gyanúsított korábban egy kereskedelmi televízió riporterének azt nyilatkozta, hogy megtámadták, ezért szúrt, az állítólagos támadásról azonban nem esett szó a rendőrségi sajtótájékoztatón. Az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva Tánczi Tibor elmondta: a gyanúsított büntetlen előéletű. A gyanúsítottat a Szombathelyi Városi Bíróság emberölés megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.