Mária Sliacka, a Sloboda zvierat állatvédő szervezet felügyelőjének információi szerint több keleti, Poprád környéki romatelepen, Ötösbányán (Rudnany), Korompán vagy Zsigrán (Zehra) is szokássá vált a szervezet által kasztrált kóbor állatok felvásárlása, ellopása. „Ez egy óriási kár, ha eladják a kasztrált kutyákat. Nem akarjuk, hogy feleslegesen dobjunk ki pénzt ilyen dolgokra, kiderítjük, ki vásárolja fel az állatokat és mit tesz velük” – jelentette ki Sliacka a Korzár napilapnak.
A környékbeli lakosok információi szerint többen is akadnak, akik jó pénzért eladják kutyájukat. Az ötösbányai községi rendőrök megerősítették, hogy gyakran találnak a helyi romatelepek környékén maradványokat az állatokból, közvetlen bizonyítékuk nincs az elkövetők ellen.
A Korzár információi szerint előfordul, hogy malacok módjára, nyárson sütik meg a kutyákat. Egy megkérdezett helybéli rendőr saját maga is megerősítette, hogy látta, amint egy kutyát szőröstül sütöttek meg, majd úgy vágták szét. Szlovákiában egyébként a kutyák kínzását és a kutyahús fogyasztását is büntetik – előbbi bűncselekményért fél-három éves börtönbüntetés szabható ki, utóbbi fogyasztását higiéniai szempontok miatt tiltották be.
(bumm.sk)
Felvásárolják a kóbor kutyákat, aztán megeszik őket
Több keleti romatelepen is pár centért vásárolják fel a kóbor kutyákat, hogy aztán megfőzzék és megegyék az állatokat – derítették ki a szlovákiai állatvédő szervezetek.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!