Londonba lőtte magát

Csonka Zsófia vasárnap női sportpisztolyban olimpiai kvótát szerzett a müncheni kvalifikációs sportlövő Világkupa-versenyen.

MNO
2011. 06. 19. 13:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 27 éves magyar versenyző az ötödik helyen zárta a viadalt, ám az előtte végzők közül csak a bolgár Maria Grozdeva szerezhetett még kvótát, így Csonkáé lett a másik ötkarikás indulási jog, amelyet ebben a számban Münchenben kiosztottak.

Csonka szombaton, az alapverseny első napját még a kilencedik helyen fejezte be, ám vasárnap remek teljesítménnyel, holtversenyben az első helyen került be a döntőbe 584 körös teljesítménnyel. A pécsi születésű versenyző a fináléban is jól kezdett, ám néhány apró hiba miatt hátrébb került, de így is megszerezte a kvótát. A tavalyi légfegyveres Európa-bajnokságon ezüstérmes Csonka így Athén (2004) és Peking (2008) után a harmadik olimpiájára készülhet. Ugyanebben a számban Babicz Sára az 51., Tobai Sike Renáta pedig a 63. helyen végzett.

A sportlövők közül ezt megelőzően Sidi Péter biztosította helyét a jövő évi londoni olimpián, ő tavaly szintén Münchenben, a világbajnokságon harcolta ki a részvételt.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.