Örömködik a kormányzati nyitottságon a kisiskolások között genderpropagandát terjesztő szervezet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Újpetrei Általános Iskola alsó tagozatos osztályaiban tanulóknak tartott „érzékenyítő“ foglalkozást az Emberség Erejével nevű LMBTQ-szervezet. Figyelemre méltó, hogy az alapítvány másfél héttel korábban arról számolt be, hogy tiszás politikusok személyesen vettek részt a gyűlésükön. Az alapítvány véleménye szerint ez erősíti a kormányzati nyitottságot a javaslataik irányába. Eközben az iskola igazgatója magyarázkodásba kezdett, míg az alapítvány egyik munkatársának az édesanyja a nyáron arról posztolt, hogy épp a szóban forgó intézmény tanítót keres. A szervezetről közben az is kiderült, hogy Polyák Gáborhoz, a médiahatóság új elnökéhez is köze van.

2026. 10. 16. 5:42
Visszakúszott az LMBTQ-lobbi Magyarországra Fotó: Havran Zoltán

Magyarázkodik az iskola

Eközben az iskola igazgatója az intézmény Facebook-oldalán magyarázkodott az LMBTQ-szervezet feltűnése miatt. Hajduné Huszár Hajnalka nyílt levele szerint a foglalkozás során nem történt szexuális kultúrával, nemi élettel, valamint nemi irányultsággal kapcsolatos téma. 

Emellett kiderült, hogy az alapítvány meghívását az egyik osztályfőnök kezdeményezte, melyhez intézményvezetőként hozzájárult.

Megfelelés a brüsszeli elvárásoknak

Az Országgyűlés a keddi ülésén fogadta el a gyermekvédelmi törvény módosítását. A tervezetet a tiszás képviselők támogatták, míg az ellenzékiek leszavazták. Ennek kapcsán Magyar Péter a Facebookon szégyennek titulálta, hogy a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk politikusai nemet mondtak az új gyermekvédelmi törvényre. A miniszterelnök szerint ezzel leszavazták a kórházban hagyott csecsemők segítését és a gyermekek védelmét az erőszak minden formájától. A kormányzati tájékoztatás elsősorban a pornográf, erőszakos és a gyermekek szexuális kizsákmányolását népszerűsítő tartalmak korlátozását, a közterületi hirdetések szigorúbb ellenőrzését, valamint a kórházban rekedt gyermekek ügyének gyorsabb rendezését emelte ki.

Ám az ellenzék szerint a Tisza Párt a brüsszeli elvárások mentén egy olyan törvényt tett le az asztalra, amely kinyitja az iskola kapuit a genderideológia előtt, visszalépést hoz a pedofilok elleni fellépésben, illetve a támogatható gyermekvédelmi pontok közé olyan ideológiai engedményeket rejtettek el, amelyek közvetlenül a gyermekek lelki és erkölcsi fejlődését veszélyeztetik.

De a Tisza kigyomlálta azt a részt is, ami tiltja a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Havran Zoltán)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.