Megálljt parancsol a kormány a milliókba kerülő „vérturistáknak”

A kormány szigorítja a véradásról szóló rendeletet, hogy megakadályozza a véradáskor kérhető útiköltség-térítéssel kapcsolatos visszaéléseket.• Kidolgozzák a béren kívüli juttatások új rendszerét

MNO
2011. 06. 28. 10:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány honlapjára kedden felkerült miniszteri rendelet szerint a véradók utazási költségei kifizetésének szabályozása túl általánosan megfogalmazott, továbbá a vérellátóknak jogszerűen nincs is lehetőségük arra, hogy „az utazásiköltség-számítás alapját képező helyszínek, távolságok valóságtartalmát” vizsgálják. Ennek következtében ez év április végéig az e célra rendelkezésre álló összeg időarányos részének többszörösét fizették már ki. „Amennyiben ez a tendencia nem változik, akkor az év végéig akár több száz milliós többletforrásigény léphet fel az Országos Vérellátó Szolgálat gazdálkodásában” – olvasható a rendelet indoklásában.

A szabályozás új elve szerint a donort kizárólag „az egységes országos donorregiszter alapján véradásra történő behívás esetén” illeti meg költségtérítés. Az új rendelkezés – azáltal, hogy szigorúbb feltételt szab a költségtérítés alkalmazására – a költségtérítéssel összefüggő indokolatlan költségek kifizetésének megakadályozását, a jóhiszemű joggyakorlással érintett donorok véradási hajlandóságának erősítését, továbbá az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) számára az adminisztrációs terhek növekedése nélkül a költségtérítés alapjául szolgáló feltételek pontos meghatározását segíti.

A rendelet szerint a szabályozásnak meg kell felelnie az Európa Tanács azon állásfoglalásának is, miszerint a véradás önkéntes és térítésmentes kell, hogy legyen, és ennek kapcsán a donornak legfeljebb az indokolt költségeit lehet megtéríteni. A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Az Index.hu kedden közölt egyik írásában arról számolt be, hogy a tárca szerint „felütötte a fejét egy új jelenség: egyesek visszaélnek a véradáskor kérhető utazásiköltség-térítéssel”. A hírportálnak az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója, Miskovits Eszter elmondta: a korábbi években az utazásiköltség-térítésre kifizetett átlag országos szinten 8 millió forint körül volt, míg idén már az első három hónapban elérte a tavalyi éves kiadásokat. Az OVSZ főigazgatója szerint „az utóbbi hónapokban jelentkező és kiteljesedő jelenségről van szó”.

Közlése szerint „több ízben a véradó távoli városból ment véradásra, holott abban a városban is lett volna erre lehetősége, ahol az általunk ismert állandó, bejelentett lakcíme van”. Hangsúlyozta továbbá, hogy az OVSZ-nek minden olyan esetben is ki kell fizetnie az utazás költségeit, amikor a donor a véradásból kizárható, és ez számára is ismert tény, tehát valójában nem is sikerül a véradás. „A véradás térítésmentességének elsősorban biztonsági okai vannak, melyre az Európai Unió különösen nagy hangsúlyt fektet, így ennek megfelelően hazánkban sem fogadható el az, hogy egy személy más megélhetési forrása nem lévén a véradásból szerezzen jövedelmet” – fogalmazott az OVSZ főigazgatója.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.