Megostromolta a katonaság a börtönt, rengeteg halott

Több ezer venezuelai katona megostromolta helyi idő szerint pénteken azt a börtönt, ahol napok óta lázongtak a fegyencek egymást gyilkolva.

MNO
2011. 06. 18. 3:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Caracastól keletre fekvő Guarenas város börtöne elleni rohamban ötezer katona vett részt. Tizenkét óra alatt sikerült ellenőrzésük alá vonni a dühöngő rabok által uralt fegyintézetet. Eközben a katonáknak vízágyúkkal és könnygázzal kellett féken tartaniuk az intézet előtt összegyűlt, kétségbeesett rokonokat. A nagyszabású akció során egy katona életét vesztette, 16-an megsebesültek. Egy helyi lap úgy tudja, hogy az ostrom során 11 elítélt meghalt, és 26-an megsebesültek.

Az El Rodeo börtön rabjai a múlt vasárnap lázadtak fel, amikor a foglárok megpróbálták átfésülni a börtöncellákat fegyverek után kutatva. A rivális börtönbandák egymás torkának estek. Kilenc órán át folytatódott a tömegverekedés, előbukkantak lőfegyverek és szúróeszközök is, miközben a börtönőrök tétlenül nézték végig mindezt. Az erőszakcselekmények során 21 rab és egy látogató meghalt.

A venezuelai hatóságok nem titkolják, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben súlyos a helyzet, a börtönök túlzsúfoltak – a 750 fősre tervezett El Rodeóban ötezer rab van –, s titkos csatornákon, a korrupt börtönőrök segítségével az elítéltek fegyverekhez és robbanóanyaghoz jutnak. Az év első három hónapjában 124 haláleset történt a börtönökben.

Az El Rodeóban történtek után a venezuelai kormány bejelentette, hogy börtönügyi minisztériumot hoz létre.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.