Mubarak nélkül az ország összeroskad?

Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök hívei és ellenlábasai csaptak össze szombatra virradóra Kairóban, a csetepatéban többtucatnyian megsérültek.

MNO
2011. 06. 25. 9:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mena hírügynökség szerint a hatalomból távozásra kényszerített Mubarak mintegy száz-kétszáz támogatója péntek délután kezdett tüntetni Kairó egyik fő sugárútjánál a főváros nyugati negyedében. Követelték a tüntetők meggyilkolásával és csalással vádolt volt elnök szabadon engedését. Azt skandálták, hogy „Mubarak nélkül az ország összeroskad”, miközben a helyszínre érkező ellentüntetők azt harsogták válaszul, hogy „a nép ki akarja végezni a mészárost”. Éjfél körül erőszakba torkollott a két ellentábor szembenállása, kövekkel dobálták egymást és összetűztek.

A 83 éves Hoszni Mubarak augusztusban áll a bíróság elé azzal váddal, hogy parancsot adott tüntetők lövetésére a 18 napig tartó felkelés idején, amely távozásra kényszerítette a politikust február közepén. Azzal is vádolják, hogy anyagi haszonszerzésből visszaélt hatalmával. Elmarasztaló ítélet esetén Mubarakot akár ki is végezhetik.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.