Nincs megállapodás a régiókról

Megállapodás nélkül álltak fel az asztal mellől kedden a román kormánykoalíciót alkotó pártok, amelyek egyebek között Románia területi-közigazgatási átszervezéséről folytattak megbeszéléseket Traian Basescu államfővel.

MNO
2011. 06. 21. 18:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárgyalások után az államfő a médiának elmondta: a kormánykoalíciót alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L), valamint a koalíciót támogató, független honatyákat magában foglaló Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) támogatja a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régió megyékké való átalakítását. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a nem magyar nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója azonban nem ért egyet ezzel a tervvel. A szociáldemokratákból, liberálisokból és konzervatívokból álló ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség (USL) szintén élesen ellenzi a Basescu és a PD-L által szorgalmazott közigazgatási átalakítást.

Basescu szerint jelenleg több közigazgatás-átszervezési változatot elemeznek, az RMDSZ, valamint a nemzeti kisebbségek frakciója hétfőig alakítja ki álláspontját ebben a kérdésben. Az államfő nem árult el részleteket arról, hogy milyen változatokról van szó, csak annyit mondott, hogy valamennyi jobb Románia számára, mint a jelenlegi 41 megyét magában foglaló felosztás. Basescu szerint a kormánykoalíciót alkotó pártokkal folytatott megbeszélést építő szellem jellemezte. Szerinte mindenki arra törekszik, hogy Románia ne kerüljön újabb politikai válságba, mert az a törékeny gazdasági egyensúlyt veszélyeztetheti.

Az RMDSZ azért ellenzi a nyolc óriásmegye kialakítását, mert a magyarok által többségben lakott vidékek jelentős román többségű közigazgatási egységhez tartoznának a PD-L és az államfő által korábban ismertetett változat szerint. A romániai magyarság csaknem felét tömörítő Hargita, Kovászna és Maros megyét Brassó, Szeben és Fehér megyékhez csatolnák az új közigazgatási beosztás szerint, így az új közigazgatási egységen belül a magyarok számaránya a 30 százalékot sem érné el. A szintén jelentős magyar lakosságú Szatmár, Bihar és Szilágy megye Kolozs, Máramaros és Beszterce-Naszód megyével alkotna új közigazgatási egységet, amelyben a magyar lakosság számaránya a 20 százalékot sem érné el.

Az ellenzéki szövetség az államfővel folytatott tárgyaláson szakértői kormány felállítását és már az idén előre hozott választások kiírását javasolta, amit Basescu élesen elutasított.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.