Tízmillió forint értékben csempészett cigarettát

Tízmillió forint értékű cigarettaszállítmánnyal bukott le egy csempész Nyírteleknél csütörtökön – közölte a rendőrség.

MNO
2011. 06. 09. 16:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csempész gépkocsival közlekedett a 38-as számú főút Nyíregyháza és Nyírtelek közötti szakaszán, ahol a rendőrség, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai tartottak közös ellenőrzést – mondta Ivánné Vörös Krisztina, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság helyettes sajtószóvivője. Tájékoztatása szerint az ellenőrzést látva a csempész járművével visszafordult az úton, de a rendőrök utánamentek és megállították. A kocsi hátsó ülésén és a csomagtartójában 1500 karton zárjegy nélküli cigaretta volt, értéke meghaladta a tízmillió forintot.

A rendőrségi szóvivőhelyettes beszámolt arról is, hogy szerdán egy uszkai ház padlásán is csempészcigarettát találtak a határrendészek és a pénzügyőrök; ott mintegy nyolcezer doboz, csaknem ötmillió forint értékű ukrán dohányáru került elő. Mindkét ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal indított büntetőeljárást.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.