211 200 forint volt az átlagos bruttó kereset

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé az alkalmazásban állók létszáma és az átlagkeresetek idei első öthavi alakulását.

MNO
2011. 07. 19. 6:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Január-áprilisban a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 654 ezer fő volt. Ebben az időszakban a bruttó átlagkeresetek 2,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Az öt, vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál január-áprilisban 1 millió 833 ezren dolgoztak, 2,6 százalékkal többen, mint egy évvel korábban, míg a költségvetési szférában dolgozók létszáma (720 ezer fő) 4,6 százalékkal lett kevesebb.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 211 200 forint volt az első négy hónapban, 2,6 százalékkal nőtt éves bázison. Tavaly január-májusban a bruttó átlagkeresetek 3,4 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 10,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A reálkereset (a fogyasztóiár-index 5,8 százalékos növekedése mellett) 4,0 százalékkal nőtt 2009 azonos időszakához képest. Az alkalmazásban állók létszáma 2010. január-áprilisban átlagosan 2 millió 658 ezer volt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.