A kormánynál is jobb eredményt vár idénre a nemzeti bank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzése szerint az államháztartás 2011-es eredményszemléletű hiánya a GDP 2,8 százaléka körül alakulhat – közölte a jegybank szakértője szerdán Budapesten az MNB sajtótájékoztatóján. A kormányzat idénre 2,94 százalékos hiányt tervezett.

MNO
2011. 07. 13. 7:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga Lóránt, az elemzést készítő csapat vezetője elmondta, hogy az államháztartás pénzforgalmi egyenlege az előirányzatnál némileg kedvezőbb lehet az önkormányzatok mérlegét nem számítva. A kitűzött hiány tartható, de a deficit alakulását makrogazdasági és költségvetési kockázatok övezik – tette hozzá.

Az MNB elnöke egy múlt évi törvénymódosítás révén a Költségvetési Tanács (KT) tagja lett, így a jegybank a KT munkáját segítő műhellyé vált, a jelentés ennek a műhelymunkának első publikált eredménye.

Simor András, az MNB elnöke az elemzést bemutató szerdai tájékoztatón elmondta: mivel a mostani Költségvetési Tanácsnak (KT) nincs saját apparátusa, a jegybank szakértői csapata is segíti majd a KT-t a költségvetési törvény tervezetéről alkotott véleményének kialakításában, illetve a jegybank az államháztartás folyamatairól elemzéseket jelentet majd meg. Az MNB elnöke kifejtette: a következő egy év során a mostani elemzésen kívül még hármat publikál az MNB, egyet szeptember végén, a 2012-es tervezett büdzsé parlamenti benyújtása idején, egyet várhatóan decemberben, a jövő évi költségvetés sarokszámainak elfogadása körüli időszakban, egy középtávra szóló államháztartási kitekintést pedig jövő év tavaszán jelentet meg a jegybank szakértői csapata.

Varga Lóránt elmondta: az idei évre szóló költségvetési törvény módosításának köszönhetően tarható lesz a 2011-es államháztartási hiánycél. Kifejtette: az elemzés megalkotásakor az MNB júniusi inflációs jelentésében szereplő makrogazdasági pályából indultak ki, de figyelembe vették a június 30-ig elfogadott törvénymódosításokat, illetve az államháztartásra vonatkozóan addig publikált adatokat. A jegybanki szakértő kifejtette: idén a költségvetési folyamatokat tekintve az államháztartás pénzforgalmi (GFS) és eredményszemléletű (ESA) elszámolása jelentős eltéréseket mutat.

A jegybank elemzése szerint az államháztartás – önkormányzatok nélküli – egyenlege ESA szemléletben a magánnyugdíj-pénztári portfólió átvétele következtében, egyszeri tételekkel, a GDP-hez mérten 2,8 százalékos többletet mutat, miközben az államháztartás pénzforgalmi egyenlegének hiánya elérheti a GDP 6,4 százalékát. Rámutatott: ha az eredményszemléletű egyenlegből az idei jelentős egyszeri tételeket kiszűrjük, az államháztartás ESA-szerinti deficitje a GDP 2,8 százaléka körül lehet.

A szakértő kifejtette: ilyen egyszeri tételnek számít az átvett magánnyugdíj-pénztári portfóliónak a költségvetésben bevételként szereplő 529 milliárd forinton felüli része, a MÁV és a BKV adósságának konszolidációja, illetve a ppp-szerződések kivásárlására fordított költségvetési összeg. Elmondta azt is: ha a Széll Kálmán-terv és a konvergenciaprogram tervezett lépései a jövő évben megvalósulnak, és a stabilitási tartalékot beépítik a 2012-es büdzsé bázisába, akkor is feszítetten lehet elérni a kormány jövő évre tervezett 2,5 százalékos GDP-arányos, eredményszemléletű hiánycélját. Ezek nélkül a 2,5 százalékos deficitcél megvalósításához a GDP 2 százalékát meghaladó egyenlegjavulásra van szükség a költségvetés belső tételeinél jövőre, a 2011. évi bázishoz képest – elemezte Varga.

(MTI, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.