A vártnál több gabona termett

Az előzetesen becsültnél némileg magasabb termésátlag és kiváló minőség jellemzi az eddig betakarított gabonát Bács-Kiskun megyében – közölte a helyi kormányhivatal földművelésügyi igazgatója.

MNO
2011. 07. 17. 15:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Farkas Zoltán tájékoztatása szerint a hagyományoknak megfelelően az idén is az országban elsőként Bács-Kiskun megyében indultak el a kombájnok. A 27 ezer hektáron beérett árpa aratása itt a próbavágásokkal már június 14-én kezdődött és a napokban be is fejeződött. A 4,1 tonnás, jó közepesnek számító megyei termésátlag valamelyest meghaladja az előzetes becsléseket, és a gabona minősége is jó.

Hasonló a helyzet az őszi búza esetében is, melynek 66 ezer hektáros termőterületéből 60 százalék feletti részt már learattak. A hektáronként 4,5 tonnás, jó közepes termés kiváló minőséggel társul, így a termelők többsége az azonnali értékesítés helyett igyekszik betárolni készleteit – mondta a szakember, aki jelezte: a búzánál még nincsenek kialakult felvásárlási árak, ám a tonnánként 50 ezer forintról indult őszi árpáé mára mintegy 20 százalékkal visszaesett.

A betakarítási időszakának végéhez közeledő, bő 15 ezer hektáron termelt őszi káposztarepce továbbra is tartja stabil jövedelmezőségét és kifejezetten jónak mondható felvásárlási árát. Ez a szerződéssel lekötött tételek esetében tonnánként 115 ezer, míg a szabadpiacon 118 ezer forint körül alakul – mondta a földművelésügyi igazgató. Elmondta, hogy bár a megye különböző térségeiben szokatlanul nagy a hozamok közötti eltérés, ám a repce 2,4 tonnás termésátlaga összességében felülmúlja a korábbi várakozásokat.

Az egyéb szántóföldi kultúrák közül a csaknem 40 ezer hektárt kitevő napraforgó fejlődése reményt keltő, mivel jól tűri az elmúlt hetekben ismét beköszöntött szárazságot. Nem így a kukoricáé, amelynek jelentős része összesodródott leveleivel már messziről jelzi a növény súlyosan vízhiányos állapotát. Amennyiben ezek a táblák napokon belül nem kapnak esőt, akár az állomány kipusztulása, de mindenképpen komoly aszálykár fenyegetheti az érintett gazdálkodókat – vélekedett Farkas Zoltán.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.