Döntöttek a görögökről: nem lesz adósságátütemezés

A magánbefektetők közreműködésének módozatait, valamint a görög államadósságok átütemezésének elutasítását tartalmazza az a megállapodás, amelyet csütörtökre virradó éjszaka ért el Berlinben Angela Merkel német kancellár, Nicolas Sarkozy francia elnök, valamint Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke.<br /><br /><a href="http://www.mno.hu/portal/798564" target="_blank"><strong>• Megegyeztek, hogyan mentsék meg a görögöket</strong></a>

MNO
2011. 07. 21. 9:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ARD német közszolgálati televízió delegációkörökből származó értesülése szerint az euróövezeti csúcsértekezletet alig néhány órával megelőző egyezség létrejöttét jelentős mértékben előmozdította Trichet váratlan részvétele. Az Európai Központi Bank elnöke szerda késő este érkezett Berlinbe és részt vett a kancellári hivatalban éjfélig tartó találkozón. Az ARD televízió szerint Merkel és Sarkozy az éjszaka folyamán több euróövezeti tagország vezetőjével is telefonbeszélgetést folytatott.

Ami a magánbefektetőknek a görög államadósságok finanszírozásában való részvételét illeti, az ARD úgy értesült, hogy erre vonatkozóan egyezség született. A televízió ennek kapcsán két opciót említett: az egyik a bankok és a biztosítótársaságok önkéntes részvétele, míg a másik egyfajta kötelező jellegű adó, amelyet az euróövezeti tagországok bankjaira vetnének ki. A létrejött megállapodás az értesülés szerint tartalmazza azt is, hogy Németország, Franciaország, valamint az Európai Központi Bank elutasítja a görög államadósságok átütemezésének lehetőségét. Az EKB és Berlin eddig is határozottan ezt az álláspontot képviselte.

A kialakított közös álláspont az eurózóna vezetőinek csütörtöki, brüsszeli csúcstalálkozója alapjául szolgál majd – közölte a tanácskozás befejeztével Steffen Seibert szóvivő, aki elmondta, hogy arról haladéktalanul tájékoztatták Herman Van Rompuyt, az Európai Tanács elnökét. Az ARD és több más médiaforrás egyidejűleg megerősítette azt az éjszakai értesülést, amely szerint a brüsszeli csúcstalálkozón jelen lesznek a legjelentősebb európai bankok vezetői, köztük Josef Ackermann, a Deutsche Bank elnöke is.

Nem lesz bankadó

A bankszektorra kivetett adó mégsem lesz része a második görög mentőcsomagnak – jelentette az euróövezeti csúcsértekezlet előkészítésében közreműködő meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Reuters. Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök szerdai tárgyalásai után bejelentették, hogy megállapodtak egy új görög mentőcsomagról, részleteket azonban nem fedtek fel.

A Lánchíd Rádió 12.30-tól Lóránt Károly közgazdásszal elemzi a Görögország–EU helyzetet a Kulissza című háttérműsorban.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.