Kamera rögzítette az utcai verekedést + Videó + Képek

Két férfi támadt egy harmadikra csütörtök éjszaka Dunaújvárosban, az esetet a térfigyelő kamera rögzítette. A támadókat garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség.

MNO
2011. 07. 16. 18:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Police.hu rendőrségi honlapon olvasható közlemény szerint a felvételen az látszott, hogy két egymást bántalmazó személyhez odalép egy harmadik férfi, ő is többször megrúgja egyiküket, majd távozik. A térfigyelő rendszer operátora a helyszínre irányította a közterületen szolgálatot teljesítő járőröket, illetve mentőt küldött.



Mint később kiderült, egy 23 éves helyi férfi kezdett ütni-rúgni egy 23 éves dunaföldvári fiatalt, aki előtte jött ki egy kocsmából. A sértett megpróbált védekezni, ám ekkor a támadó egy ismerőse is a helyszínre ért és beszállt a verekedésbe, majd távozott. A mentők a két helyszínen talált férfit a dunaújvárosi kórházba szállították. Ott azonban az ittas dunaföldvári fiatalember agresszíven viselkedett, a rendőröknek kellett megfékezniük, majd a pszichiátriai osztályra került.



A másik férfit orvosi ellátását követően a járőrök előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Később önként jelentkezett a verekedésben részt vevő harmadik személy is, egy 26 éves dunaújvárosi férfi. Őt is gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A kórházban lévő sértett az ügyben tanúként szerepel, de a szerepek tisztázása érdekében tovább folytatódik az eljárás – olvasható a rendőrségi honlapon.





(police.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.