Kettős merénylet történt, rengetegen meghaltak

Két pokolgép robbant a Bagdadtól mintegy 15 kilométerre északra található Tadzsi város önkormányzatának egyik épületénél. A merényletekben 27 ember meghalt, 50 pedig megsebesült – közölte Kamisz al-Szaad egészségügyi miniszterhelyettes.

MNO
2011. 07. 05. 12:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az iraki belügyminisztérium ugyanakkor arról számolt be, hogy 35 a halottak száma, és 28 a sebesülteké. Számos sebesült állapota súlyos. A pokolgépeket a tadzsi önkormányzat parkolójában rejtették el. Rad at-Tamimi, az önkormányzat vezetője elmondta, hogy kettős robbanás történt. Az első detonációt egy autóba rejtett pokolgép okozta. A másodikról nem tudta megmondani, mi lehetett, de úgy vélekedett, hogy azt egy öngyilkos merénylő vagy az út szélén elhelyezett pokolgép váltotta ki.

Az épület környéke emberekkel volt tele, akik irataikat készültek benyújtani a hatóságokhoz – tette hozzá a tisztviselő. A várost vegyesen lakják síiták és szunniták. Ez év májusában egy öngyilkos támadó merényletében legalább 11 katona meghalt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.