Magas beosztású rendőr gázolt el egy kisfiút

Egy pozsonyi gyalogos-átkelőhelyen gázolt el egy nyolcéves kisfiút szolgálati autójával Milos Smejkal, az országos rendőr-főkapitányság kiképzési főosztályának vezetője – számolt be a Markíza televízió, melynek nézői hívták fel a figyelmét az ügyre.

MNO
2011. 07. 27. 12:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baleset július 7-én történt. A kisfiút kritikus állapotban szállították kórházba, jelenleg azonban már nincs életveszélyben. Grendel Gábor, a belügyi tárca szóvivője a televíziónak azt mondta, hogy a minisztérium belső ellenőrzése már eljárást kezdeményezett az ügyben. „A tanúk már vallomást tettek, a szakértői véleményekre várunk” – közölte.

A televízió szerint a szakértői véleményekre már két hete várnak. Úgy tudják, az a lehetőség is számításba jöhet, hogy a kisfiú volt hibás a balesetben. Smejkal elmondása szerint bokrok voltak az út szélén, melyek miatt nem láthatta a gyermeket. Ján Bazovsky közlekedési szakember azonban rámutatott, a sofőrnek alkalmazkodnia kell a körülményekhez, melyek előre láthatóak, főleg a gyalogosátkelőknél.

A helyszínre Lubomír Ábel rendőrfőkapitány-helyettes, Smejkal közvetlen felettese az elsők közt érkezett meg. A televíziónak azt mondta, jelen akart lenni az alkoholpróbán. Elutasította, hogy a rendőrség a szőnyeg alá akarja söpörni az ügyet.

A televízió emlékeztet, hogy a rendőrség egyik fő céljaként tűzte ki a balesetek számának csökkentését. Két magas rangú rendőri vezető azonban néhány nap leforgása alatt megmutatta, hogyan nem szabad vezetni. Jaroslav Spisiak rendőrfőkapitányt nemrég gyorshajtáson kapták a komáromi rendőrök.

(bumm.sk)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.