A Deloitte tíz pontba foglalta a következő év kihívásait, ezekből kiemelkednek a megújuló energiák. A napenergia és a szélenergia továbbra is a két legdinamikusabban növekvő terület, a vízenergia ismét reneszánszát éli, különösen Európában. Hasonlóan nagy jelentőséggel bírhat a földgáz és a szélenergia, illetve a földgáz és napenergia együttes, hibrid -erőművekben történő felhasználásának terjedése. Az alternatív energetikai beruházások legvonzóbb helyszíne az első negyedévében az Egyesült Államok volt a maga 96 projektjével, az Egyesült Királyságban 29, Kínában 20, Németországban pedig 18 projekt valósult meg.
Ezzel szemben a KPMG szerint minél nagyobb szerepet kap az atom az energiatermelésben, annál költséghatékonyabb az erőforrások előteremtése. A nemzetközi adótanácsadó cég elismeri, hogy a fukusimai katasztrófából okulva az atomenergia biztonsági kockázatai mindenképpen mérlegelendők, ezzel együtt úgy látják, a gazdasági szempontok egyértelműen a nukleáris erőművek mellett szólnak. Számba véve a szénhidrogén-alapú energiaforrások helyettesítésére rendelkezésre álló lehetőségeket, megállapítják: középtávon az energia előállításának legolcsóbb formája a lebomlott növényi és állati maradványokból képződött fosszilis tüzelőanyagok (főként szén, gáz, olaj) elégetése, ez azonban káros anyagok keletkezésével jár.
Az úgynevezett dekarbonizációt segítő energiatermelési formák közül – amelyek csökkentik a szén-dioxid káros kibocsátását – a víz, a szél, a biomassza, a tenger (dagály), a nap és az atom tulajdonságait kihasználó lehetőségeket emeli ki a szervezet. Azonban megállapításuk szerint a vízi energia nagyszabású előteremtése a legtöbb országban korlátozott, a tengeri áramellátásnak pedig nincs kialakult technológiája. A biomassza képtelen jelentős mennyiségű villamos energia előállítására, a napsugárzás felhasználása pedig igen költséges, és nagyban függ a földrajzi adottságoktól is.
Magyar Péter telefont lopott: Brüsszelben meg akarják menteni