Rendőrkézen a nyírmadai gyilkosok

Elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint tavaly az otthonában halálra vertek, majd kiraboltak egy idős asszonyt Nyírmadán – közölte a rendőrség szerdán.

MNO
2011. 07. 06. 13:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyanúsítottakat emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezik az előzetes letartóztatásukat – tette hozzá Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

Mint felidézte, az 57 éves nő holttestére 2010. december 17-én találtak rá, s már az elsődleges adatok alapján felvetődött az idegenkezűség gyanúja, amelyet az igazságügyi orvosszakértői vélemény is megerősített. Az elkövetők az asszonyt brutálisan bántalmazták – ami a halálát okozta –, a lakásából pedig különböző értéktárgyakat vittek el.

A főhadnagy tájékoztatása szerint a nyomozók kedden fogták el a bűncselekménnyel gyanúsítható 40 éves, illetve 23 éves helybéli, a sértett szomszédságában lakó férfit, akik a kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.