Százezer diákot küldenek külföldre tanulni

A brazil kormány százezer egyetemi hallgató számára biztosít ösztöndíjat külföldi tanulmányokhoz.

MNO
2011. 07. 27. 14:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyorsan fejlődő nemzet ezáltal próbál még versenyképesebbé válni és betölteni a mérnökképzésben és más kulcsszakmákban végzők növekvő hiányát – közölték kedden brazil illetékesek. Az ösztöndíjak a Tudomány határok nélkül elnevezésű állami program részét képezik, amely a hallgatók tudományos, egészségügyi, matematikai, fizikai, mérnöki és technológiai tanulmányaira összpontosít – mondta el Aloizio Mercadente tudomány- és technológiaügyi miniszter. Az ösztöndíjak közül a kormány hetvenötezret finanszíroz, a magánszektor a másik huszonötezerhez nyújt támogatást.

Mercadente rámutatott arra, hogy miközben a bölcsészettudományi diplomával rendelkezők száma 66 százalékkal nőtt 2001 és 2009 között, a mérnökök száma mindössze egy százalékkal növekedett ugyanebben az időszakban. A brazil mérnökök, építészek és mezőgazdászok szövetségi tanácsa által az év elején közzétett tanulmány megállapította, hogy az államnak legkevesebb húszezerrel több jól képzett mérnökre lenne már most szüksége, és még többre, amikor felgyorsulnak a 2014. évi futball-világbajnokság és a 2016-os olimpiai játékokkal kapcsolatos építési munkálatok, és megvalósul a tengeri olajtartalékok hosszú távú fejlesztése.

A miniszter hangsúlyozta továbbá, hogy Brazília a világ tíz legnagyobb gazdaságának egyike, az innováció tekintetében azonban az ország a 47. helyen áll.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.