A mesnil-amelot-i intézményt a civil szervezetek internálótábornak tartják. Országszerte hat ilyen létesítmény – adminisztratív fogvatartó központ – lelhető fel, amelyek összesített kapacitása 2058 fő. 2008-ban 32284 személyt zártak be ilyen központba 24 órától 32 napig terjedő időszakra: ők 163 nemzetet képviseltek.
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a központnak a párizsi Roissy repülőtérhez közel eső része nyílt meg hétfőn. A külföldiek védelmére létrejött, Cimade nevű szervezet élesen bírálta a frissen megnyitott központot. Leírásuk szerint a ráccsal és szögesdróttal körülvett épületkomplexumot, illetve tábort kamerák és mozgásérzékelők figyelik.
A belügyminisztérium szerint a kitoloncolások üteme május óta számottevően megnövekedett, és az idei évre tervbe vett 28 ezer „visszavezetés a határhoz” valójában elérheti a 30 ezret. A Cimade szerint ez az új bevándorlási törvény hatása, így annak következménye, hogy 32-ről 45 napra emelték az adminisztratív fogva tartás lehetséges időtartamát, ezzel több időt hagyva annak a konzuli papírnak a beszerzéséhez, amely ahhoz szükséges, hogy a kitoloncolandó személyeket eredeti országukba küldjék vissza.
(MTI)
Ekkora pofont még nem kapott Magyar Péter, ez bizony a Holdról is látszik