Volt szerencsém ismerni Fekete Gyulát (1922–2010), aki évtizedeken át, a hivatásos szociológusokat és demográfusokat – a politikusokról nem szólva! – megszégyenítő kötelességtudattal, alapossággal, kitartással és eréllyel írta, mondta, ismételgette és mennydörögte, hogy hová fog vezetni a gyermekekről, az igazi, kellő létszámú családról való lemondás a másféle javak, előnyök, örömök előnyére. Éljünk magunknak? – kérdezte az író 1972-ben megjelent szociográfiai munkájának címében, a kerek húsz évvel később már kannibáloknak nevezett magyar véreitől, akik az elmúlt négy-öt évtized alatt valóban elfogyasztották e nemzet fizikai, genetikai jövőjét. Mit szóljak ehhez én, két jócskán felnőtt gyermek apjaként, amikor iskolás korom óta tudom, hogy egy adott populációnak a puszta természetes fennmaradásához legalább 2-3 gyermeknek kell megszületnie családonként a statisztikai átlag szerint. Szomorú vagyok, látván az évről évre bezáró falusi iskolákat, és számolok a büntetésemmel, hogy nem lesz unokám.
(Magyar Nemzet, 2011.augusztus 10.)
origo.hu
Magyar Péter volt barátnője szerint kisfia jövőjével is fenyegette őt Magyar Péter
