A felkelők katonai szóvivőjének tájékoztatása szerint sikerült benyomulniuk a stratégiainak tartott város központjába. Kórházi források viszont azt közölték, hogy a kormányerők ellentámadása hét lázadóval végzett, 65-öt pedig megsebesített. Zlíten az a pont, ahol a nyugat felé törekvő felkelők a legközelebb, mintegy 150 kilométerre jutottak Tripolihoz a tengerparti főútvonalon.
Ettől keletre, a vonalaik mögött harcok folynak Brega olajkikötő környékén is, ahol a kormányerőket bekerítették. Egy névtelenséget kérő katonai forrás szerint a nehéz fegyverekkel vívott összecsapás a főút mentén folyik, de a felkelőknek sikerült partra szállítani a fegyvereseiket négy kilométerrel nyugatabbra, a kormányerők hátában is. Bregát két hete fogták satuba a felkelők, de a fontos olajkikötő olajipari létesítményeiben még kormánykatonák vannak, és a megközelítésüket gyalogsági aknák és gyúlékony anyaggal megtöltött árkok akadályozzák.
(MTI)
Az engedélye nélkül politizáltak Marco Rossi képével Magyar Péterék