A hagyományosan Jackson Hole-ban tartott filmfesztivált 1991 óta rendezik meg, a Vad Magyarországot a Best Wildlife Habitat program, vagyis az egy-egy élőhelyet legjobban bemutató munkák mezőnyében jelölték – közölte az MTI-vel Török Zoltán.
A természetfilmes seregszemlét kétévente rendezik meg, idén harminc országból 510 alkotását nevezték. A filmekből több mint hatvantagú előzsűri válogatott, az októberi fesztivál mezőnyében olyan nagy műhelyek képviseltetik magukat, mint a Disney, a National Geographic és a BBC.
Török Zoltán úgy fogalmazott, nem számított a jelölésre, mert úgy gondolta, az erős mezőny és a kevésbé egzotikus téma miatt sem lenne túl sok esélye a filmnek, hogy döntőbe jusson.
A Vad Magyarország című filmet, a magyar mocsarak élővilágát a rétisasok, vidrák, harcsák szemével bemutató alkotást eddig hét hazai és nemzetközi filmfesztiválon díjazták, legutóbb a hét végén Japánban megrendezett, rangos, nemzetközi természetfilm-fesztiválon kapott díjat, a pusztaszeri országos természetfilm-fesztiválon pedig elnyerte a fődíjat.
A két és fél évig készült természetfilmet továbbra is nagy érdeklődés mellett vetítik a mozikban.
(MTI)
Menczer Tamás: Hazudós vagy, Peti! - videó