A TRT tévé közlése szerint a rendőrség számos otthon átkutatása mellett megszállta a Kurd Béke és Demokrácia Párt irodáit is az iraki határhoz közel fekvő Sirnak és Cizre városokban. A Dogan török hírügynökség közben arról számolt be, hogy Cizrében kurdok egy csoportja összecsapott a rendőrséggel. Áldozatokról nem érkezett jelentés.
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök pénteken újságíróknak azt mondta: a kurd „szeparatista-terrorista csoport és politikai hajtásai nem számíthatnak arra a jóindulatra és megértésre, mint a múltban”. Kijelentése arra utalhat, hogy nem vezettek eredményre a PKK-val norvég közvetítéssel titokban folytatott tárgyalások, amelyek ténye a napokban lepleződött le. Erdogan utasítást adott a kiszivárgás okainak kivizsgálására.
A török hadsereg – több mint egy év után – augusztusban ismét légierővel támadta a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) feltételezett észak-iraki bázisait, mert kurd lázadók júliusban összesen csaknem félszáz török katonát öltek meg az iraki határ térségében.
A PKK, amelyet terroristaszervezetként tart nyilván az Európai Unió és az Egyesült Államok is, 27 éve küzd fegyverrel a kurd önrendelkezésért. A harcokban azóta 40 ezer ember vesztette életét.
(MTI)
Ázsiai kamuprofilok tömegét vásárolta fel Magyar Péter