Az OKF és a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság öt szakértője a stockholmi tűzoltóság meghívására úgynevezett metróégetési gyakorlaton vesz részt, hogy tanulmányozzák a tűz és a veszélyes anyagok által okozott robbanások hatásait, illetve azt, hogy az ilyen robbanások után hogyan lehet a leghatékonyabban levezetni a mentést, az evakuációt, hogyan lehet megfékezni a füstöt.
A keddtől csütörtökig tartó gyakorlatot a svéd katasztrófavédelmi szervek által erre a célra fenntartott Brunsberg alagútban rendezik meg. Mint írták, a gyakorlat fontosságát igazolja, hogy az utóbbi időben a város metróvonalainak több szakaszán is előfordultak kisebb tüzek, füstölések. A metró megépítése óta történt legnagyobb tűzeset idén április 19-én történt az észak–déli metróvonal egyik szakaszán; senki nem sérült meg – tették hozzá. A gyakorlaton nyert adatokat matematikailag modellezik, az eredmények az alagutak tervezésénél, valamint a mentési akcióknál is hasznosak lesznek – írta az OKF.
(MTI)
Ezt üzenték Magyar Péternek az emberek