A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón egy kérdésre válaszolva kifejtette: a legfrissebb OECD-statisztikák alapján Magyarországon a második negyedévben 11 százalékról 10,1 százalékra csökkent a munkanélküliség.
Kifejezetten pozitív, hogy a KSH legutóbbi adata szerint nagyjából 43 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbihoz képest – emelte ki. Hozzátette: döntő többségében ez a szám a versenyszféra növekedéséből származik, és nem a közfoglalkoztatás javítja a foglalkoztatási statisztikát. Tavaly átlagosan 100-110 ezer ember dolgozott közfoglalkoztatásban, és számuk az idén sem emelkedett számottevően egyetlen hónapban sem.
Emlékeztetett rá, hogy a kormány szándéka szerint a ciklus végéig 300 ezer új munkahelyet kívánnak teremteni. Számuk azonban természetesen nem lineárisan bővül – tette hozzá. Megemlítette, hogy az idén várhatóan 250 ezer ember lesz „megszólítva a közfoglalkoztatásban”, közülük azonban 130-140 ezer ember két-három-négy hónapos négyórás foglalkoztatásban „mozog ki-be a rendszerben”, tehát megjelenik a statisztikákban. Így látható, hogy a foglalkoztatottság a versenyszférában nő, a közszférában pedig stagnál vagy csökken – fűzte hozzá.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatáspolitikai eszközrendszer önmagában nem elég a 300 ezer új munkahely megteremtéséhez, és a segély helyett alternatívát jelent ugyan a közmunka, de a versenyszféra helyett nem. A versenyszférában való foglalkoztatás a fő cél, ahol erre nincs lehetőség, ott a segély helyett munkát biztosítanak a Start programokon keresztül – emelte ki.
Ismertette, hogy ma a rendszerben 240 ezer olyan regisztrált álláskereső van, aki semmiféle ellátást nem kap, 170 ezer ember bérpótló juttatásban, 130-140 ezer ember pedig álláskeresési járadékban részesül. Az adatsorok alapján legalább 300 ezer ember van, akinek közmunka lehetőséget kellene biztosítani – mondta. Hozzátette: a kormány most azon dolgozik, hogy az ehhez szükséges forrásokat megteremtse.
Az új munka törvénykönyvéről folyó egyeztetésről kifejtette: komoly érdemi előrelépés történt valamennyi fontos területen. A munkaadók, a munkavállalók és a kormány képviselői közösen dolgoznak azon, hogy olyan munka törvénykönyv jöhessen létre, amely hosszú távon, stabilan, hatékonyan orvosolja azokat a problémákat, amelyeket a jelenlegi nem.
Czomba Sándor példaként említette, hogy sikerült előrelépniük a túlmunkák kérdésében, a távolléti díjakban is. Hangsúlyozta: az új munka törvénykönyvének nem célja a munkavállalók keresetének csökkentése, ezért javaslatokat fognak tenni a délutáni pótlékról. Az új javaslat a gyerek születésétől az apa számára 5 nap fizetett pótszabadságot biztosít, egyúttal a versenyszférára is szeretnék kiterjeszteni azt a kötelezettséget, hogy részmunkaidőbe visszavegyék a kismamákat. Ugyancsak megegyeztek abban, hogy nem változnak érdemben a szabadságok jelenlegi szabályai – mondta az államtitkár.
(MTI)
Ezt üzenték Magyar Péternek az emberek