„A költségvetési tervezetet a mai napon megküldte a kormány a Költségvetési Tanácsnak, s a testület javaslatait figyelembe véve módosít, ha szüksége, s a törvénytervezete szeptember 30-án az Országgyűlés elé terjeszti” – fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy közölte: a tervezett infláció jövőre 4,2 százalék, a GDP arányos államháztartási hiány a jövő év végére 72 százalékra csökken a 2011. decemberi 73 százalékról. Hozzátette azt is a GDP arányos kamatkiadás az idei 3,8 százalékról jövőre 3,6 százalékra csökken. A tervezett makrogazdasági adatok szerint a lakossági fogyasztás 0,2 százalékkal nő, a beruházások 3,7 százalékkal bővülnek. Jövőre javul az ország külső egyensúlya – jelezte Matolcsy, a folyó fizetés mérlegtöbblet a GDP 3 százaléka lesz.
A foglalkoztatás 1,5 százalékkal nő, a munkanélküliségi ráta a jelenlegi 11 százalék feletti arányról 10-11 százalékra mérséklődik. Ismertetése szerint az államháztartás egyenlege 750 milliárd forinttal javul a 2012. évi Országvédelmi Költségvetésben, amelynek keretében összesen 300 milliárd forintos tartalékot képez a kormány. Ebből 150 milliárd forint kerül az Országvédelmi Alapba, ez a 25 százalékos áfa-kulcs 27 százalékra való emeléséből származik – tette hozzá. A 300 milliárd forintos tartalék másik két tétele a 100 milliárd forintos általános tartalék és az 50 milliárdos kamatkockázati tartalék.
Két részből áll az egyenlegjavulás
A 750 milliárd forintos egyenlegjavulás két összetevőből áll: a bevételek 445-450 milliárddal nőnek, a kiadások pedig 300 milliárddal csökkennek. A miniszter jelezte, hogy eredetileg 2012-re a Széll Kálmán-tervben 550 milliárd forintos egyenlegjavításra vállalkozott a kormány, ez az összeg most 750 milliárdra emelkedik. Matolcsy elmondta: jövőre a kormány egyszerre vezeti ki a félszuperbruttósítást és az adójóváírást az szja rendszerből, az előbbi az adóbevétel csökkenésével az utóbbi a bevétel növelésével jár, s a két tétel közel azonos nagyságrendet képvisel. A lényeg, hogy kialakul a 16 százalékos arányos szja rendszer.
A 25 százalékos áfa-kulcs 27 százalékra emelése mellett megmarad a kedvezményes 5 százalékos, illetve 18 százalékos kulcs is. Kérdésre válaszolva Matolcsy elmondta, az Európai Unió szabályozása nem zárja ki a 25 százaléknál magasabb kulcsot. A munkaadói egészségügyi járulék 1,5 százalékponttal emelkedik 2012-ben. A járulék alapja a munkabér, de a munkaadó köteles legalább a minimálbér 1,5-szerese után fizetni. Emellett egy százalékponttal emelkedik a munkavállalói egészségügyi biztosítási járulék. Jövőre baleseti különadót fizetnek a biztosítók, 40 százalékkal emelkedik a cégautó után fizetendő adó, függően a környezetvédelmi besorolástól, 2012-től az on-line szerencsejátékra is adót vet ki a kormány – tette hozzá a miniszter
Öt fő célt tűztek ki
A 300 milliárd forintos kiadáscsökkenés alapvetően hatékonyság javulásból származik, amelynek hátterében a központi költségvetési szervek fejezeti előirányzatainál elérendő 200-250 milliárd forintos megtakarítást kíván elérni a kormány. A központi igazgatásban foglalkoztatott 66 ezer emberből 5200 úgynevezett köztisztviselői keretbe kerül, s ha onnan el tudnak helyezkedni a piacon, akkor „az őket foglalkoztatók 50 százalékos munkáltatói adókedvezményben részesülnek” – magyarázta a miniszter.
A 2012. évi országvédelmi költségvetés öt fő célt tűzött maga elé jelezte a miniszter: álljon saját lábra a nyugdíjrendszer, azaz egyensúlyi legyen, kezdődjön meg az egészségügyi alap saját lábra állítása, épüljön ki a 16 százalékos, arányos egykulcsos adórendszer. Emellett a költségvetés, illetve az adórendszer célja, hogy zárja be az adóelkerülésére szolgáló kiskapukat. További cél a foglalkoztatási helyzet érezhető javulása. Ötödik pontként a költségvetés céljaként azt jelölte meg Matolcsy, hogy az védje meg az országot.
Vegyesek a vélemények
A magyar elemzők vegyesen ítélték meg a jövő évi költségvetés tervét. Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője aláhúzta: jó irányt mutat a jövő évi költségvetés. A kabinet a biztosabban kalkulálható tételekkel, biztosabb megoldásokkal számol; rövid távon, a meglévő kockázatok mellett választott megoldások jók, visszahozzák a reményt, hogy tartható lesz a jövő év, amely így is feszített lesz.
Barcza György, a K and H Bank vezető elemzője szerint csalódást keltő, hogy a költségvetési konszolidáció bevételtúlsúlyos, a „hagyományoknak megfelelően” most is jelentős túlsúlyt kapnak az adóemelések. Úgy vélekedett, hogy jobb lett volna a kiadáscsökkentésben nagyobbat lépni, és megkerülni az áfaemelést.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője azt mondta, pozitívum, hogy a kabinet felismerte, még alacsonyabb növekedéssel kell számolni, de a kiigazítási szükségletnek csupán a háromnegyedét fedi le a kormány, annak legalább 1000 milliárd forintnyinak kellett volna lennie.
Az ellenzéki pártok szerint megszorító költségvetés lesz a jövő évi büdzsé. Az MSZP a növekvő árak és a szegénység költségvetésének, a Jobbik egy újabb gazdasági megszorító csomagnak, míg az LMP az elmúlt húsz év legnagyobb megszorító csomagjának nevezte a büdzsét.
(MTI)
Fontos bejelentés érkezett a lakossági távhődíjakról