A nap folyamán öt járat közlekedik az erdei vasúton, közülük egy délelőtt Pörbölyről indul Bárányfokra, további két délelőtti és délutáni járat a gemenci Duna-partig szállítja az utasokat – mondta az MTI-nek Csiszár Angéla programszervező.
Az utazóközönség csak ezen a napon járhatja be a vasút teljes, harminc kilométeres hosszát, egyébként a pálya húsz kilométeres szakaszán közlekedik az erdei vasút. A kirándulók egy-egy utat délelőtt – és egy délután is – a Rezét nevű gőzössel tehetnek meg.
A Gemenc Zrt. több ingyenes programot kínál az erdei vasút napján a természetbarátoknak: a gyerekeknek kézműves foglalkozásokat szerveznek, kipróbálhatják a kézi hajtányozást, és a pörbölyi ökoturisztikai központ kiállításánál, valamint a lassi halászati múzeumnál sem kell belépőt fizetni. A vasúti megállóktól a malomtelelő, illetve a bárányfoki tanösvényen lehet kirándulni.
A gemenci erdei vasút napját a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány javaslatára 1995 óta minden év szeptemberének harmadik hétvégéjén rendezik meg. A szombati részletes program a Gemenczrt.hu honlapon olvasható.
(MTI)
Fontos bejelentés érkezett a lakossági távhődíjakról