A debreceni festőművész mintegy hetven alkotásából álló, szombaton megnyitott tárlat Menyhárt József teljes pályáját felöleli. Születésének 110. és halálának 35. évfordulóján pedig Tamus István, a kiállítás rendezője szerint ki kell nyilvánítani, hogy időszerű volna egy Menyhárt-monográfia.
Tamus István a tárlat megnyitóján elmondta: nem kronologikusan, hanem a festő „hullámzó művészetének gazdag tematikája alapján” rendezte el a festményeket és grafikákat. „Igazi gyöngyszeme a kiállításnak az a kicsit kopott és szakadt, reneszánsz elv szerint készült önarckép, amelyben együtt jelenik meg a báj, az egyszerűség és a tisztelet” – fogalmazott a kiállítást rendező grafikusművész.
Makoldi Sándor, a festő egykori tanítványa élete aranykoraként emlegette azt az időszakot, amikor Menyhárt József „szerényen, őszintén és szeretetet árasztva” oktatta őt az 1950-es években.
A tárlat anyaga a debreceni és a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat, a festő családja és a Déri Múzeum gyűjteményéből állt össze a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában, ahol október 14-ig tekinthető meg.
(MTI)
Ázsiai kamuprofilok tömegét vásárolta fel Magyar Péter