EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A topligás csapatok nem igazán kápráztatták el szurkolóikat az Európa-liga 1. fordulójában: csupán a Paris SG, a Bilbao, az Atlético Madrid és az Udinese tudott nyerni. Hazai pályán ikszelt a Hannover, a Lazio és a Fulham, míg a Tottenham, a Stoke City és a Schalke idegenből hozott el egy-egy pontot. Ráadásul az előző szezon döntőse, a Braga 3–1-re győzni is tudott az azóta már az angol második vonalba süllyedt Birmingham City ellen.
A kelet-európai együttesek ellenben ismét jól szerepeltek, győzött az orosz Rubin Kazany és a Lokomotiv Moszkva, az ukrán Metaliszt Harkiv és a román Rapid Bucuresti is, de a Steaua hazai döntetlenje a Schalkéval, valamint a Vaslui római pontszerzése is a siker kategóriájába tartozik.
A három legeredményesebb gárda (Besiktas, AZ Alkmaar és Anderlecht) mellett ott van Juhász Rolandé is, amely hazai pályán meglehetősen könnyed játékkal intézte el az AEK Athént, többek között a nagyszerűen játszó argentin Suárez mesterhármasával. Gólt szerzett Szabics Imre is a Sturm Graz színeiben, ám csapata az első félidő közepén bekövetkezett „rövidzárlat” miatt végül kikapott a Lokomotiv Moszkvától.
Eredmények:
A csoport
Shamrock Rovers–Rubin Kazany 0–3 (Martins, Noboa, Karadeniz)
PAOK–Tottenham Hotspur 0–0
B csoport
Hannover–Standard Liége 0–0
FC Köbenhavn–Vorszkla Poltava 1–0 (Nordstrand – 11-esből)
C csoport
Hapoel Tel-Aviv–Rapid Bucuresti 0–1 (Herea)
PSV Eindhoven–Legia Warszawa 1–0 (Mertens)
D csoport
FC Zürich–Sporting CP 0–2 (Insúa, Van Wolfswinkel)
Lazio–Vaslui 2–2 (Cissé – 11-esből, Sculli, ill. W. Lopes 2, egyet 11-esből)
E csoport
Dinamo Kijev–Stoke City 1–1 (Vukojevic, ill. Jerome)
Besiktas–Maccabi Tel-Aviv 5–1 (Hugo Almeida 2, Aurelio, Korkmaz, Edu, ill. Kehat)
F csoport
Paris SG–Salzburg 3–1 (Nené – 11-esből, Bodmer, Ménez, ill. Sekagya)
Slovan Bratislava–Bilbao 1–2 (Guede, ill. Susaeta, Muniain)
G csoport
AZ Alkmaar–Malmö 4–1 (Altidore, Elm – 11-esből, Maher, Holman, ill. D. Larsson – 11-esből)
Austria Wien–Metaliszt Harkiv 1–2 (Jun, ill. Gueye, C. Xavier)
H csoport
FC Bruges–NK Maribor 2–0 (Odjidja-Ofoe, Dirar)
Birmingham City–Braga 1–3 (King, ill. Barbosa 2, Lima)
I csoport
Udinese–Rennes 2–1 (Di Natale, Armero, ill. Hadzsi)
Atlético Madrid–Celtic 2–0 (Falcao, Diego)
J csoport
Maccabi Haifa–AEK Larnaca 1–0 (Ghadir)
Steaua Bucuresti–Schalke 0–0
K csoport
Wisla Kraków–Odense 1–3 (Kirm, ill. A. Johansson, Utaka, Jensen)
Fulham–Twente 1–1 (A. Johnson, ill. Schwarzer – öngól)
L csoport
Sturm Graz–Lokomotiv Moszkva 1–2 (Szabics, ill. Obinna, Szicsev)
Anderlecht–AEK Athén 4–1 (M. Suárez 3, Jovanovics, ill. Leonardo)