A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteki közleménye szerint a felek megerősítették elkötelezettségüket a Déli Áramlat magyarországi szakaszának megépítése és a projekt közeljövőbeli tényleges megkezdése mellett is. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar–orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos szeptember 15-én rövid látogatást tett Moszkvában, ahol Alekszej Millerrel, a Gazprom-csoport elnök-vezérigazgatójával és Alekszandr Medvegyevvel, az energetikai óriásvállalat vezérigazgató-helyettesével tárgyalt.
Fellegi Tamás kifejtette, az Európai Unió tagjaként Magyarország támogatja a Nabucco projektet is. A magyar kormány nevében üdvözölte az orosz, német, francia és holland cégek aktív közreműködésével megvalósuló Északi Áramlatot a nemzeti fejlesztési miniszter csütörtöki, moszkvai tárgyalásán, illetve azt a tényt, hogy a Déli Áramlat projektben szintén részt vesznek német, olasz és francia partnerek.
A közlemény alapján a megbeszélésen a felek áttekintették a magyar és a nemzetközi energiapiac helyzetét, a nemzetközi gazdasági válság hatását az energiaszektor működésére és jövőjére. Különös figyelmet szenteltek a Déli Áramlattal kapcsolatos kérdéseknek, valamint a hosszú távú stratégiai együttműködés lehetőségének. A Gazprom vezetői hangsúlyozták a vállalat arra vonatkozó szándékát, hogy a Déli Áramlat több országot érintő megvalósítása mielőbb elkezdődjön, és 2015-től meginduljon a gázszállítás a régióba.
A közlemény szerint Fellegi Tamás a tárgyalásokon kiemelte, hogy a magyar kormány a kezdetektől elkötelezett a gázellátás diverzifikációja mellett, és támogat minden lehetőséget, amely növeli az ország energiaellátásának biztonságát, amivel gazdaságilag és politikailag is Magyarország érdekeit szolgálja. A nemzeti fejlesztési miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: a magyar kormány kiemelt gazdasági és stratégiai projektnek tekinti a Déli Áramlatot, amely jelentősen hozzájárul Magyarország és a projektben részt vevő magyar vállalatok regionális gázpiaci helyzetének erősödéséhez és a magyarországi gázellátás stabilitásának növekedéséhez.
(MTI)
Alaposan helyretették Joe Biden emberét, David Pressmant