A 7,5 tonnánál nehezebb teherautók üzemeltetői nem érzik meg a gázolaj jövedéki adójának 13 forintos emelését. Ők eddig is visszaigényelhették az adó egy részét. A kormány ennek az adókedvezménynek a növelésével semlegesítené a novemberi adóemelést. Az egy vagy két autóval dolgozó fuvarozók közül sokan inkább lemondanak a kompenzációról, hogy csökkentsék a hatósági ellenőrzés kockázatát. Ők olyan állapotú kamionokkal vagy teherautókkal keresik a kenyerüket, amelyek nem mennének át a rostán. „Félünk attól, hogyha visszaigényelünk egy fix összeget, akkor kétszer annyit fognak visszavenni büntetésben, mert ha kijönnek, akkor úgyis azért jönnek, hogy találjanak valamit. Úgyhogy ez a visszaigénylés megint a nagyoknak lesz jó, mert ők megtehetik. Mi nem tehetjük meg, kicsik, mert nem merjük” – mondta Molnár Zoltán győri fuvarozó vállalkozó.
Az egyik Győr-Moson-Sopron megyei kis pékség több kisteherautóval szállít. A vállalkozó, ha akarná, se vehetné igénybe a kompenzációt, mert a járművek tömege kisebb 7 és fél tonnánál. A cégvezető úgy látja, az üzemanyagár-emelés költségeit már nem tudja továbbhárítani a vásárlókra, a veszteségeit új termékek bevezetésével próbálja csökkenteni. „Olyan 1500 liter gázolajat használunk el egy hónapban, és végül is az autóknak olyan 20-30 ezer forint a havi rezsiköltsége. Van 5 autónk, meg két kisebb, ezekre kell fordítani ezt az összeget” – fogalmazott Vajda Péter, a sokorópátkai Pedró Pékség tulajdonosa.
A külföldi tankolás csak a határ menti áruszállító vállalkozásoknak éri meg.
(HírTV)
Menczer Tamás újabb figyelmeztetése Magyarnak: Ne hazudj, Peti! - videó