Ugyan már a korábbi pápai borfesztiválokon is bemutatkozott egy-egy más, nem a közeli Somló-hegyről származó nedűkkel előálló termelő, ezúttal tovább bővül a kör. Nem is akárhogy, ugyanis az idén már tizennyolc pincészet kínálja borait a somlói mellett egyéb történelmi borvidékek képviseletében. Emellett – a magyar hagyományokat erősítendő – nemcsak vörös- és fehérborokat kóstolhatnak az érdeklődők, hanem három faházban pálinkafőző mesterek kiváló termékeit is mustrálhatják. Az alkoholmentes italok között megjelennek a gyümölcslevek, szörpök, az ételkínálatból pedig nem marad ki a sajt, az aszalt gyümölcs és a kürtőskalács sem.
Az eseményt zenei rendezvények teszik még színesebbé: „borszerdán” – tehát ma este – a Borvirág zenekar műsora adja a hangulatot, míg a „borcsütörtök” estéjén svéd dallamok, a Somos Zoltán– Farkas Edina operettduó, valamint az Alibi zenekar gondoskodik a talpalávalóról. Pénteken már reggel is programok várják a borbarátokat, ugyanis az Edvy Malom Fogadóban már reggel kilenckor borverseny kezdődik. Délután borászati előadás, majd pedig a pápai fúvósok egyesülete által vezetett menet fokozza a hangulatot. Ezt követően a Pulzus együttes, Kovács Kati, majd pedig a Fivérek együttes lép színpadra.
„Borszombaton” és „borvasárnap” szintén több koncert hallható-látható, ekkor ugyanis többek között a Pántlika népzenekar, Leblanc Győző és Tóth Éva áll a közönség elé. Vasárnap pedig tűzzsonglőr-bemutató kápráztatja el a közönséget.
Infó: www.jmkpapa.hu
Rost Andrea nem mondott igazat, ezt Menczer Tamás közös fotójukkal bizonyítja - kép