A város utcáin megjelent, „Koszovói szerbek” fejléccel ellátott szerb röplapokon a következő olvasható: „Az ENSZ BT 1244-es számú határozata alapján Koszovó Szerbia szerves része. A határozat nem szól koszovói vámról. A határozat nem szól Koszovó határairól. Az utak lezárása a szerb nép elégedetlenségének a kifejeződése a koszovói vámok és az ENSZ BT 1244-es számú határozatának be nem tartása miatt.”
A szerb és angol nyelvű szöveg megfogalmazói szerint: „Jobb útzárlatokkal és barikádokkal védekezni, mint fegyveres ellenállással. Önök pedig, KFOR-urak, gondolkodjanak el rajta, igazunk van-e.”
Hétfőn a KFOR helikopterekből szórt ugyancsak kétnyelvű röplapokat, amelyen arra figyelmeztetik az észak-koszovói szerbeket, hogy „az utak eltorlaszolása törvénytelen cselekedet és nem tekinthető a tiltakozás békés megnyilvánulásának”.
A KFOR emlékeztetett arra is, hogy az ENSZ BT 1244-es számú határozata értelmében a békefenntartó erőknek szavatolniuk kell az emberek szabad mozgását. A KFOR a Leposavic településnél lévő támaszpontja felé vezető út elágazásánál a nemzetközi békefenntartók járőrei – most először – ellenőrző pontot hoztak létre, ahol a lengyel kontingens katonái fegyvereket keresve átkutatják az arra elhaladó járműveket.
(MTI)
Orbán Viktor képet közölt Salvinivel való találkozójáról