The New York Times (nytimes.com)
Barack Obama újraválasztása egyre kétségesebb: a legfrissebb közvélemény-kutatásból kiderül, bár munkahelyteremtő programját pozitívan fogadták a választók, annak megmentőerejében és az elnökben kevéssé bíznak – írja a The New York Times. A republikánus elnökjelöltek versenyét sem lehet ugyanakkor eldöntöttnek tekinteni – sokak nagyobb változatosságra vágynak, pedig jelenleg is több mint fél tucat politikus vetélkedik a címért.
Az elnök közel 500 milliárd dolláros munkatervének részleteivel a legtöbben tisztában vannak, sőt támogatják is annak lépéseit, főként a munkahelyteremtést, a kisvállalkozók adóterheinek csökkentését és az infrastruktúra fejlesztését. A támogatás ellenére sem a republikánus, sem a demokrata szavazók nem hiszik, hogy politikusaik képesek lesznek megegyezni a munkahelyteremtő csomag részleteiről. A megkérdezettek fele úgy vélekedett, a gazdaság újra recesszió felé tart, a válaszolók háromnegyede nem volt elégedett az ország irányításával.
A republikánus kampány már hónapok óta tart, a szavazók mégsem álltak oda egyértelműen egyik jelölt mellé sem – akik pedig már elhatározták, kire fognak szavazni, legtöbb esetben fenntartásokkal teszik. A versenyt most Mitt Romney és Rick Perry vezeti, de a republikánusok fele nagyobb választékra vágyik – pedig jelenleg kilenc jelölt van versenyben. Kérdés az is, kit fognak támogatni az emberek: a számukra leginkább szimpatikus politikust, vagy azt, aki valóban le tudja győzni Obamát? A közvélemény-kutatás szerint a Tea Party-szimpatizánsoknak az utóbbi fontosabb, míg mások jobban érvényesítik preferenciáikat.
Tízből hét republikánus szavazó konzervatívnak vallja magát, és csupán kettő mérsékeltnek. Ez a kitétel azonban nem minden esetben azt jelenti, amit a jelöltek gondolnak: az egészségügyi reformtörvény eltörlését és a bevándorlók hazaküldését a megkérdezettek jelentős többsége támogatja, de a válaszadók háromnegyede jelöltjeik többségével ellentétben hisz a globális felmelegedésben, 60 százaléka nem ellenzi az azonos neműek házasságát, és csupán egyharmaduk pártolja az abortusz betiltását.
Akármennyire is széthúzó a republikánus térfél, Obama nem alhat nyugodtan. Az elnök tevékenységét helytelenítők száma megválasztása óta először érte el az 50 százalékot – ezzel szemben csupán 43 százalék áll mellette. Gazdasági lépéseit csupán 34 százalék támogatja, az emberek háromnegyede szerint a helyzet kevéssel jobb, mint az új kabinet beiktatásakor. Az elnöknél csak a Kongresszust szeretik kevéssé a választók: a választott politikusok támogatottsága történelmi mélységben, a republikánusok esetében 19, a demokratákénál pedig 28 százalékon áll.
CBS News (cbsnews.com)
Dakota Meyer tengerészgyalogos őrmester a legnagyobb katonai megtiszteltetésben részesült csütörtökön: az elnök a Medal of Honorral tüntette ki. Meyer egy dolgot kért Obama sajtósaitól: hadd igyon meg egy sört kettesben az elnökkel. Kívánságát természetesen teljesítették; nem tudni miről beszélgettek, azt azonban igen, mit ittak: a Fehér Ház saját főzésű sörét – tudósít a CBS.
A Fehér Házi Mézser, ahogy az italt hivatalosan nevezik, az Obama család által vásárolt sörfőző eszközök segítségével készül, valahol az amerikai elnöki rezidencián. Ez az első alkalom, hogy a nemzet első embere alkoholt állít elő a Fehér Házban, tudta meg a CBS történészektől. A boltokban azonban egyelőre nem érdemes keresni a márkát, hiszen rendkívül kis mennyiség készül belőle. A Super Bowl utáni ünnepségen ezt szolgálták fel először – az a körülbelül száz korsó azonban még azon az estén elfogyott. Aztán jutott egy kevés Szent Patrik napjára, júniusban pedig elkészült a következő adag, valószínűleg Meyer őrmester is ezt kóstolhatta meg.
A házi sörfőzés legális Washington D.C.-ben.
Rost Andrea nem mondott igazat, ezt Menczer Tamás közös fotójukkal bizonyítja - kép