A német kulturális intézet seregszemléjének harmadik központi témája a fogyatékkal élő fiatalok ügye. A fesztivált a Berlin van! mottóval rendezik meg. A csütörtökön kezdődő és szeptember 28-ig tartó fesztivál programján nyitófilmként szerepel az Almanya – Isten hozott Németországban című alkotás, ennek egyik főszereplője, Demet Gül színésznő vendége is lesz a budapesti eseménynek. Yasemin Samdereli vígjátékának központi figurája az immáron nagyapa korú Hüseyin Yilmaz, aki az egymillióegyedik török vendégmunkásként érkezett Nyugat-Németországba a hatvanas években.
Bruno Ganz 70. születésnapját két filmmel is köszönti a 16 éve indult fesztivál. A kandúr című filmben egy minden hájjal megkent svájci politikust, Wim Wenders kultikussá vált alkotásában, a Berlin felett az égben pedig egy emberi sorsa vágyó angyalt alakít.
A Szemrevaló filmfesztivál összesen 15 filmet vonultat fel, Demet Gül mellett Budapestre várják Baran Bo Odart, a Néma csönd, Pepe Danquart-t, a Joschka és Fischer képviselő úr, valamint Wolfgang Panzert, A kandúr című film rendezőjét.
Jegyek – a Goethe Intézet ajándékaként – 2011-ben valamennyi vetítésre 100 forintos jelképes áron kaphatók. A filmek ezúttal is a Művész moziban és az Örökmozgó Filmmúzeumban lesznek láthatók.
(MTI)
5,5 milliárd forint volt a tét az ötös lottón