A programok között szerepel zöldségszobrászat és virágkötészet, a Stihl Timbersports csapat pedig favágási bemutatót tart szombaton és vasárnap. A látogatók ezen kívül megtekinthetik a Mi kis kertünk elnevezésű, óvodásoknak kiírt pályázatra érkezett munkákat.
A kisebbeknek kertépítő versenyt rendeznek: a gyerekek megadott téma alapján álmodják meg a tökéletes kertet, amelyet egy-egy „minikertben” életre is keltenek. A látogatók virágkölteményeket, cserepes dísznövényeket és a növények neveléséhez szükséges kellékeket is vehetnek a vásár tízezernél is több négyzetméterén. A jól ismert növényfajtákon kívül az igazi különlegességeket is közvetlenül a termesztőktől vásárolhatják meg egy-egy jó tanács, gondozási tipp kíséretében – közölte a szervező az MTI-vel.
A rendezvényen lengyel, német, holland, szlovák, szerb kiállítók is részt vesznek. A legnagyobb, több mint 1000 négyzetméternyi területen díszfákat, díszcserjéket és évelőket csodálhatnak meg a látogatók. A vásáron a profi gépek és kertészeti segédeszközök mellett a házi és hobbikertészkedéshez szükséges berendezések is megtalálhatók. Az Interieur kiállításon a lakás belső tereit dekorálják virágzó növényekkel a versenyzők, a versenystandokon látható kreációk pedig mindenkinek segíthetnek élettere kialakításában.
A VII. Hortus-kupán a virágkötők mutatják meg kreativitásukat: míg ők a díjakért küzdenek, addig a közönség ötleteket kaphat, hogy miből és miként lehet álomszép csokrokat, díszeket alkotni mesterfokon.
A Magyar Kertépítő Verseny és Show mintakertjei közel 400 négyzetméteren várják a kert szerelmeseit. A harmadik alkalommal megrendezett kiállításon mintegy 20 versenystanddal és 5-6 „showstanddal” készülnek a kertépítő szakma legjobbjai.
(MTI)
Kubatov Gábor nevetségessé tette Magyar Péter hazudozó brüsszeli emberét