A Vecernje novostinak a szerb pénzügyminisztériumra hivatkozó jelentése szerint – amely a közel hétszáz szerb állami cég tavalyi eredményeit öleli fel – a vezető cégek összesített veszteségének 80 százaléka az EPS áramszolgáltatóra és a ZS-re, a szerb államvasutakra esett. A 16 cég körében összesítve 24 milliárd dinár nyereség képződött, ennek kilencven százaléka a szerb távközlési vállalathoz, a Telekom Srbijához, illetve a belgrádi repülőtérhez kapcsolódott.
(MTI)
Fontos bejelentés érkezett a lakossági távhődíjakról