Kovaljov – akit azzal vádolnak, hogy segített a támadás értelmi szerzőjének, Dmitrij Konovalovnak a merénylet elkövetésében – azt állította, hogy vallomását megfélemlítéssel csikarták ki.
„A kihallgatók azt mondták, hogy jobb lesz ha megmondom, mit tudok arról, amit Konovalov csinált, különben elítélnek a vallomás megtagadása miatt” – mondta a 25 éves vádlott a fehérorosz legfelső bíróságon, és hozzátette, hogy hallotta, ahogy feltételezett bűntársát a szomszéd cellában verik. „Azért tettem ezeket a vallomásokat, mert féltem. Féltem, hogy kivégeznek” – hangsúlyozta Kovaljov.
A két másik merénylet elkövetésével is megvádolt fiatalokat akár halálra is ítélheti a bíróság. A szintén 25 éves Konovalov már az eljárás első napján, csütörtökön beismerte, hogy bűnös az áprilisban a minszki metróban 11 halálos áldozattal járó merénylet elkövetésében, továbbá egy 2008-asban is.
(MTI)
Ázsiai kamuprofilok tömegét vásárolta fel Magyar Péter