Medjugorje – a béke szigete

Égi hatalom segíthet-e akkor, ha a földi a rombolásra esküdött? A boszniai Medjugorje arról mesél a kétkedőknek, hogy a legnagyobb rettenetben is van remény. Az is igaz lehet persze, hogy a zarándokok kemény valutáját néhány kilométerrel arrébb puskagolyóra cserélik vendéglátóik.Öt esztendővel ezelőtt jártam először Boszniában. Már és még javában folyt a háború, épp szétlőtték Dubrovnik meseszép központját, a Csontváry által megfestett mostari híd beleroskadt a Neretvába, Szarajevó ostroma megkezdődött. Falvakért folyt a küzdelem, ma szerbek, holnap horvátok vagy muzulmánok ellenőriztek egy-egy dombot, szabadcsapatok garázdálkodtak mindenfele. Olcsó volt az emberélet, az élelem pedig megfizethetetlenül drága. És Mostartól harminc kilométerre megláttam a csodát: emeletes nyugati turistabuszokkal, vásári csecsebecsékkel, vendéglővel és imádkozó zarándokokkal. Medjugorje kimaradt a háborúból.Egyetlen út maradt szabadon: a zarándok majdnem végigutazott a horvát Riviérán, aztán Dubrovnik előtt nem sokkal letért balra, és egy vékony aszfaltcsíkon beautózott mélyen Boszniába. Nem kértek tőle útlevelet, ENSZ-engedélyt, mindössze arra figyelmeztették, hogy ha muszáj megállnia, aknaveszély miatt ne lépjen le az útról. Aki letért, azt az első kanyar után marcona fegyveresek parancsolták vissza: csak Szűz Máriával találkozni volt szabad az idegennek.Az alig ötszáz lelkes falu pár tizenéves gyerekének először 1981 június 24-én jelent meg a Szűzanya. Azóta naponta jön. Aki megtudta tőle mind a tíz titkot, azzal már csak ritkán találkozik. Sokan akadtak, akik nem örültek a csodának: a helység plébánosát hosszú évekre bebörtönözték, a mostari püspök azóta is úgy véli, a faluban nem történik semmi különleges. (Az egyház különben is óvatos az új zarándokhelyekkel kapcsolatban, általában csak a jelenések lezárulása után vizsgálja meg, hogy valóban isteni eredetű-e a csoda.) A köznapi emberek jóval fogékonyabbak az újra: most már milliónyian vannak, akik úgy gondolják, oda kell menniük, hogy lássák a kegyelmi adományokról, gyógyulásokról, nagy megtérésekről elhíresült helyet.Tény, hogy a falu puskalövés nélkül úszta meg a borzalmakat. Mindössze két bomba hullt le itt: az egyik a templom, a másik a szobor elé, de nem robbantak fel. A helyiek azt mondják: amikor a szerb pilóták felszálltak, hogy bombázzák a falut, azt kellett jelenteniük a központnak: nem látják a célpontot. A kétkedők már akkor is úgy vélték: a húszmárkás éjszakai szállás, a gipszmadonna, a kegytárgyak és a bécsi szelet árát pár kilométerrel arrébb golyóra cserélik – ebből finanszírozzák a háborút. Ha nem láttam volna, nem hinném: légkondicionált autóbuszaikból kiszálltak a boldog országokból érkezők, és rózsafüzért morzsolgatva mezítláb felmentek a sziklás, a Gellért-hegynél jóval magasabb, meredekebb Krizsevácra. Aki csak azért indult útnak, hogy otthon elmondhassa, háborúban volt, az este beült egy sör és jó adag hús mellé, másnap vett valami szuvenírt, és hazament. Nem kevesen viszont kenyéren és vízen keresték, és találták meg lelkük békéjét.Manapság is egyre több zarándok érkezik. Március végén tizennyolc, magyarokkal tele autóbusz indult Medjugorjéba: budapesti értelmiségi, vidéki nyugdíjas és erdélyi magyar tartotta fontosnak, hogy találkozzon a csodával. A majd egész napos úton énekelnek, rózsafüzért mondanak: tisztába teszik a lelküket. Általában dél körül érkeznek meg, a jelenéseket előkészítő ima délután ötkor kezdődik a hatalmas templomban, amely minden nap zsúfolásig megtelik. Horvátul kezdik a rózsafüzért, az imák felétől ki-ki anyanyelvén folytatja a könyörgést – a rendezett Bábel mégis egységes egésszé áll össze. Valamikor hat előtt van a néhány percig tartó jelenés, amelyet csak a kiválasztott, felcseperedett gyerekek láthatnak. Ilyenkor elhalkul a könyörgés, csak a templom körüli madarak csivitelnek a szokottnál hangosabban.Az üzenetekben semmi olyan nincs, amit az egyház eddig ne tanított volna – mondja Pacor István, aki programozó matematikusként dolgozik, de szüksége van egy másik, transzcendens szintre is. Háromszor járt Medjugorjéban, és még sokszor szeretne eljutni oda.A március 25-i üzenet így hangzott: „Drága gyermekek! Imádkozzatok, és jól használjátok ki ezt az időt, mert ez a kegyelem ideje. Veletek vagyok, és Istennél közbenjárok mindnyájatokért, hogy szívetek nyitott legyen Isten és Isten szeretete előtt. Kicsinyeim, szüntelenül imádkozzatok, addig imádkozzatok, amíg az imádság öröm lesz! Köszönöm, hogy engedelmeskedtetek a hívásomnak!” Az imára való buzdítás mellett még négy felhívás bukkan fel gyakran a jelenésekkor megfogalmazott kérésekben: az, hogy a zarándokok életének középpontjában a szentmise és a szentáldozás álljon; naponta olvassák a Szentírást; hetente kétszer kenyéren és vízen böjtöljenek; havonta gyónjanak.A magyar zarándokok általában három éjszakát töltenek a faluban, amely immár vendéglátásra rendezkedett be – fejenként tíz márkáért adnak ki egy komfortos szobát. Minden este szentmise van, délelőttönként a látnokok vagy a faluban letelepült vallási mozgalmak vezetői tartanak előadást, esetleg mindannyian végigjárják a Krizsevác és az első jelenés hegyének stációit.A Szűzanya azt mondta, hogy szükségünk van az áldozatra – önmagunk és mások érdekében. A gyerekek egyszer megkérdezték tőle, miért olyan szép. Azért, mert nagyon szeretek – jött a válasz.- Isten kedvéért egyszerű a másik embert szeretni – vallja Pacor István is, aki megtapasztalta, hogy ha élete abba az irányba fejlődik, amerre a hite mutatja, akkor leegyszerűsödik a világ, és megszűnik minden boldogtalanságot okozó tényező.Medjugorje ma építkezik – a hit üzletnek sem utolsó. Szerzetesrendek települnek oda, drogos fiatalokat fogadnak, külön ipara fejlődött a kegytárgyaknak és a vendégfogadásnak. A nemzetiségi ellentétektől feszült légkörű Bosznia még nem tudta eldönteni, merre induljon. Vége egy háborúnak, bármikor indulhat másik – béke csak ott van, ahol akarják és érdek nélkül hisznek benne.