A Forradalmi Egyesült Front (RUF) egységei elveszítették kezdeményező szerepüket Sierra Leonén, mégsem tűnik úgy, hogy belátható időn belül normalizálni lehet a polgárháborús helyzetet a nyugat-afrikai országban.A nemzetközi erők határozatlanságát mutatta az a minapi, látványos hezitálás, amely Foday Sankoh, a RUF elfogott vezérének Sierra Leonéból való eltávolítása körül zajlott. A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) Abudzsában (Abuja) úgy döntött, hogy „Sankoht valószínűleg az országon kívül fogják őrizni”. Az AFP információját később hivatalos közlemény helyesbítette, melyben már nem szerepelt a „valószínűleg” szó. Két nappal később a BBC-ben az ECOWAS végrehajtó titkára, Lasana Kouyaté kijelentette: szerinte a Sierra Leone-i kormány és a létrejött kompromisszum szavatolja Sankoh biztonságos felügyeletét az országon belül is.A lázadóvezér evakuálásának híre elégedetlenséget váltott ki Sierra Leonén. Ahmed Kabbah elnök bírósági eljárást akar kezde-ményzeni Sankoh ellen, akit a hatóságok államcsínnyel, illegális gyémántkereskedelemmel és egy 21 halálos áldozatot követelő sortűz elrendelésével vádolnak.Ki állítja meg ezt a folyamatot, amely az egész térségben jellemzővé vált: lázadó, fegyveres gerillák űzik el a törvényes kormányokat, tábornokok követnek el államcsínyeket kontinensekkel távolabb fekvő országok érdekeiben, gyerekkatonák gyilkolják halomra a járókelőket az utcákon. Míg fegyver minden mennyiségben és majd minden második állampolgárnál található, egész generációk jutnak koldusbotra Sierra Leonén is, egy olyan országban, mely többek közt gyémántkincseiről híres. Úgy tűnik, a felelősségérzet ébredezik több nyugat-afrikai államban, melyek 3000 katonát küldenek az ENSZ-erők segítségére (közülük 2000 nigériait). A kéksisakosokra ráfér az erősítés. Miután a lázadók elengedtek 500, túszul ejtett békefenntartót, most újabb 223 ENSZ-katonát „korlátoznak mozgásában” a Kuiva városát körbezáró fegyveresek.A térségbe érkezett brit egységek jelenléte is bizonyítja, hogy Európát nem hagyja ugyan hidegen az 1991 óta polgárháborúk sújtotta ország sorsa, ám a beavatkozás mikéntjéről még nem döntött a nemzetközi közösség. Egyre inkább úgy tűnik, Afrika ügye az eddigieknél jóval inkább az afrikai országoké, hiszen azok konfliktusaikat leginkább önerőből oldhatják meg. Az ENSZ erejét, kapacitását meghaladják az immár Afrika-szerte lángra kapott tűzfészkek.A Sierra Leone-i konfliktus nem rendeződött Foday Sankoh elfogásával, és úgy tűnik: a lázadó RUF nélkül nem lehet megnyugtatóan feloldani a feszültséggócokat. A RUF nehezen adja fel az ország keleti felét, ahol a gyémántlelőhelyek fekszenek – egyébként a kormánycsapatok is ebben az irányban kezdték meg offenzívájukat. A háború tombolása mindeközben nem kíméli a lakosságot, a békefenntartókat, de még a tudósítókat sem: a napokban temették Gil Moreno Mora spanyol operatőrt, az Associated Press Television News munkatársát.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán