Díszpolgárok

„A legnagyobbakat nem csak tisztelik, becsülik, csodálják, hanem szeretik is a népek. Sztálin, Lenin mellett a legnagyobb, s ezt visszatükrözi az a határtalan szeretet is, amely népükből feléje árad” – írta annak idején az újság. És Sztálin elvtársat 1947. november 7-e alkalmából, amikor Budapest még alig kecmergett ki az ötvennapi szovjet ostrom romhalmazából, díszpolgárává avatta. Hogy ez a gesztus mennyire volt spontán, a „felszabadított” magyarok lelkéből fakadó őszinte óhaj, mindenki tudta akkor is. Most is tudja. A kifosztott parasztok, megrabolt városi polgárok, a meggyalázott asszonyok és lányok, az utcákon összefogdosott és fogságba hurcolt férfiak tíz meg tízezrei, a hozzátartozók és szemtanúk százezrei aligha tisztelték drága atyuskájuknak a generalisszimuszt. De: jaj a legyőzöttnek! Történt már a magyarokkal hasonló megaláztatás, az 1849. esztendő utolsó napján az aradi hóhért, Haynau táborszernagyot, és a Petőfi Sándor által gyávának titulált Jellasics horvát bánt is díszpolgárává avatta az akkori magyar főváros adminisztrációja.No de borúra derű, egyetlen önkényuralom sem tart örökké, a diktátorok éppúgy meghalnak, mint a legutolsó napszámos. A nagy Sztálin hat évig sem élvezhette pesti díszpolgárságát, még a hétméteres bronzszobra sem élte túl az 56 októberi „sajnálatos eseményeket”. Sztálinvárosból időközben Dunaújváros lett, a Sztálin útból Népköztársaság útja (majd Andrássy út), a sok falusi Sztálin utca azóta megint Diófa meg Vas Gereben utca. A magyar főváros fölött is elzúgott egy rendszerváltás, úgy 1990 táján, azonban Budapest vezetői azóta is a folyamatos megfeledkezés állapotában leledzenek e brutálisan méltatlan helyzet megszüntetését illetően. Öt éve már szóba került az ügy, akkor csöndben elsikkadt, a minap pedig a MIÉP fővárosi képviselőcsoportja tett le a főváros asztalára jogszerű módosító indítványt Sztálin díszpolgári címének törléséről. Az ügyben kért név szerinti szavazás kedden botrányos eredményt hozott: az ellenzéki Fidesz, MDF és MIÉP képviselők 19 szavazatán kívül a javaslatot senki nem támogatta. A kormányzó szocialisták és szabad demokraták gyáván félrevonultak a véleménynyilvánítástól – nem azért küldték őket oda a választóik, hogy szavazgassanak –, majd meddő áljogászkodásba merülve azt próbálták bizonygatni, hogy az 1990 előtti ügyekhez semmi közük. „A mi dolgunk nem az, hogy történelmi kérdésekben döntsünk” – nyilatkozta Bőhm András, az SZDSZ frakcióvezetője.Ez az érvelés azonban, azon túl, hogy politikailag mérhetetlenül ostoba, erkölcsi szempontból pedig megmagyarázhatatlan, még csak nem is helytálló. Haynaut, Jellasicsot, Paszkievicset és Windischgrätzet, a magyar szabadságharc vérbefojtóit Budapest főváros törvényhatósága 1948. március 15-i díszközgyűlésén megfosztotta a díszpolgári címtől, holott azt még anno Pest város tanácsa hozta. Az a bizarr helyzet is fennállt tehát öt hónapon keresztül, hogy a nevezettek és Sztálin neve egyaránt ott díszelgett Budapest dicsőségtábláján!Van ennek a mostani ügynek még egy pikáns fordulata. A Fővárosi Közgyűlés többsége az idei díszpolgári címre Göncz Árpádot terjesztette fel. Arra, hogy meg fogja kapni, úriember nem fogadna. A volt köztársasági elnök azonban, egyéb érdemei mellett, azzal is rászolgált e megtiszteltetésre, hogy 56-os elítéltként börtönt szenvedett. Ha úgy tetszik, maga is a sztálinizmus áldozata. Most viszont egy névsorban fog szerepelni a világ egykor legnagyobb börtönének első számú rabtartójával. Hacsak, sokat tapasztalt öregként nem szól fiatalabb elvbarátainak ott a Városházán, hogy nem jól van ez így. Joszif Viszárionovics addig is élvezi pesti díszpolgárságát, és röhög a sírjában.