Füstbe ment terv?

Ózdi születésű lévén, igen hamar megcsapott a kémény füstje. A borsodi kohászvárosban az emberek szimbiózisban éltek a vasgyárral: életüket a „fújáshoz” igazították; hozzászoktak a szállongó koromhoz, mivel ez együttjárt a kenyérkeresettel; s azt is természetesnek vették, ha Strohmayer László (a mai polgármester) időnként fotómontázst közölt az Ózdi Vasasban a kilenctagú kéménysor motívumának felhasználásával. Ez ugyanis a gyárváros vitathatatlan jelképe; gimnáziumba menet gyakran tűnődtem modernista eleganciáján. Akkor még okádta a füstöt; később, a kohászat összeomlása után Ózd lett az ország egyik legtisztább levegőjű (s egyik legmagasabb munkanélküliségi rátájú) városa.A vasgyárat évek óta bontják – a helyi foglalkoztatást elősegítő közhasznú társaság így paradox módon azon tüsténkedik, hogy idővel ne legyen az alkalmazottainak munkája. A kéménysor viszont tabunak számított – egészen a közelmúltig. Tavaly tavasszal a kilencedik kéményt életveszélyre hivatkozva lebontották, s a fáma szerint napokon belül hozzá akarnak fogni a maradék nyolc „eltakarításához” is.Az ózdiaknak fáj a szívük. Nem elég az érdemtelen nélkülözés, az egzisztenciális megalázottság – most még a hajdani biztos megélhetés szimbólumáról is le kell mondaniuk. Hiába tiltakozik a városvédő egyesület, hiába akarja szinte minden illetékes szerv az ellenkezőjét; úgy tűnik, mégis a rombolás Barrabást kiáltó erői kerekednek felül.A kéménysor a hazai ipari építészet egyedülálló emléke. Mai formájukban 1965 óta állnak a nyolcvan méter magas, alul nyolc méter átmérőjű téglakémények; a folytonosság azonban 1847 óta fennáll. Az acélgyártás válságával megszűnt a völgybe telepített gyárterület magas talajvízszintjének szivattyúzása, s a kémények is vizesedni kezdtek. Szakértői véleménnyel megtámogatott életveszélyről azonban nem tudni. Közben a kéményegyüttes – a felhalmozott járuléktartozás fedezeteként – az egészségbiztosító tulajdonába, az államkincstár kezelésébe került. A pénztár ingyen átadná a kéményeket a városnak, ha az az állagmegóvást vállalni tudja. Ám a kincstárral kötött tavalyi szerződés szerint a kht. negyvenmillióért mégis lebontja a kéményeket – míg a megtartásuk tízmillióba kerülne. Az ipari műemlékszámba menő kéménysort korábban az illetékes szervek helyi védelemre javasolták, s az ügy az Országos Műemlékvédelmi Hivatal elnökségéig is eljutott. Olajos Csaba, a területi főépítész megmentésük mellett érvel; Golda János Ybl-díjas építész a bontást építészeti örökségünk felelőtlen elherdálásának tartja; Ongjerth Richárd urbanista külföldi példák alapján turisztikai csemegének számító ipari skanzen lehetőségét látja a kéménysor s a szintén építészeti kuriózumot jelentő kolóniák együttesében. Korábban Fónagy János államtitkár is arról álmodott: brit rehabilitációs mintákat követve Ózd mutathatná meg a tanulmányi kirándulásokon az új nemzedékeknek, milyen is volt a XX. század.Építésziskolások leleményes környezetbarát energiahasznosítási tervek sorát készítették el a kéménysorra; s még az is fölmerült, hogy művészi happeningként becsomagoltatnák a világhírű Hrisztóval. A végzetes lépés helyrehozhatatlan lehet – egy feltápászkodott, magához tért város évtizedek múltán már csak egy réztáblát tehet majd ki a becses emlék hűlt helyére: „Itt állt Ózd történelmi szimbóluma; lebontották a Gazdasági Minisztérium támogatásával a magyar millennium évében, a füstbe ment tervek örök dicsőségére...”Tízmillió kevesebb, mint negyven. Országimázsra milliárdokat költünk. Itt az alkalom, hogy a kormány ötvenezer ózdinak bizonyítsa: nem úgy építi a jövőt, hogy válogatás nélkül eltörli a múltat.