Elkészült a Nyíregyházi Főiskola húszmillió forintos beruházással készült lóistállója, lovardája és versenypályája. Técsy Lászlótól, a tangazdaság igazgatójától megtudtuk, hogy olyan képzési formát szeretnének megteremteni Kelet-Magyarországon, amely egyrészt a hallgatók gyakorlati lovas képzését biztosítja, másrészt pedig a testnevelés szakos hallgatók lovasedzővé válását segíti. Emellett középfokú képzést terveznek néhány lovas szakmában, ilyenek a patkolókovács, a szíjgyártó és a lótenyésztő szakmunkás. A főiskola tenyészete összesen 34 lóval és csikóval rendelkezik, ezekből kilenc már a lovaglást szolgálja. A berendezéseket, a lóállomány kétharmadát adományokból és egy öt és fél milliós pályázattal szerezték. A jövőben szeretnének a régió lovasképző bázisává válni.A főiskola tangazdaságában évek óta eredményes lótenyésztés folyik. Ez alapozza meg a közel hatszáz négyzetméteres fedett lovardában, a tízállásos istállóban és a versenypályán folyó munkát. A szeptember közepén tartott pályaavatón Horváth László fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Lótenyésztők és Lovassport Szövetség alelnöke bejelentette, hogy hazánk Európa lovasparadicsoma lehet. Külön kiemelte, hogy a Széchenyi-terv turisztikai programjában külön részt szentelnek a lovas turizmus fejlesztésének. A tangazdaság igazgatójának tájékoztatása szerint ebben a programban a Nyíregyházi Főiskola is részt kíván venni.
Demján Sándor-tőkeprogram: valódi szintlépés a magyar KKV-k számára
