Médiapártok

A helyi érdeket képviselő, majd a társadalmi csoportok politikai akaratát megtestesítő pártok után mostanra a médiapártok ideje jött el – vetette föl egy neves alkotmányjogász a Magyar Média Műhely közelmúltbeli fórumán. Azaz valószínű, hogy a választásokon leadott voksok jelentős része aszerint oszlik meg: melyik párt tudta stílusát, politikusait, jelképeit, jelmondatait a legrokonszenvesebbé tenni a társadalom előtt. Úgyszólván mindegy, kínál-e az adott csoportosulás valamiféle megoldást a bajokra – az eladósodásra, a népességfogyásra, az államnak a multinacionális vállalatokkal szembeni elgyengülésére –, a poénok, a mosolyok, a magabiztosnak tűnő hangok, az értelmesnek sejlő tekintetek alapján választ a társadalom, s adja a győztes kezébe az államkassza és az állami vagyon fölötti rendelkezést.A fejlemény azért kelt némi aggodalmat, mert a választást ezek szerint olyanok befolyásolják, akiket nem választottak. Akik átláthatatlan módon kerültek döntéshozói helyzetbe, nem tudni, mely szempontok alapján, kik ültették őket az adott pozícióba, amelyből – nem korlátlanul ugyan, de – tudományosan kikísérletezett módszerekkel manipulálhatják a társadalom jelentős – adott esetben akár meghatározó – hányadát.Mindezzel foglalkozni nem feltétlenül kedvtelés: egyenesen állampolgári kötelesség is lehet. Alkotmányunk ugyanis – az adózás, a honvédelem és a gyermekek taníttatása mellett – kötelezővé teszi a hatalom „kizárólagos birtoklása” elleni „törvényes úton” történő fellépést. A 2. paragrafus (3) bekezdése kimondja, hogy „A társadalom egyetlen szervezetének... tevékenysége sem irányulhat a hatalom... kizárólagos birtoklására.”Jelen évtizedben feltűnően azonos ízlésvilág uralja az éter nagy részét. Mind a kereskedelmi – s néha az állami – televízióban, mind a rádióállomásokon hasonló vagy azonos a folyamatok tálalása és kommentálása. Nagyjából ugyanazok tűnnek fel a közélet negatív figuráiként, valamint a nagy becsben ábrázolt alakjaiként. Azonosak a főbb követelmények, tanulságok, értékítéletek.Kissé a pártállami idők köszönnek vissza, ott rekesztődtek ki a „másként gondolkodók”... Ez utóbbinak eredményét tudjuk. Eladósodás, Bős–Nagymaros, elmaradásnak indult mezőgazdaság és ipar, tömegesen rossz egészségi állapot, egyoldalú szellemi élet, kezdődő népességfogyás, elhanyagolt utak és épületvagyon, értelmiségiek kivándorlása... Nem véletlenül „találták ki” a demokráciát: a szörnyen bonyodalmas rendszer megkíméli a társadalmakat a nagyobb politikai ballépésektől, az emberek által okozható katasztrófáktól. Persze csak akkor, ha működik ez a bizonyos demokrácia. Csak ekkor jönnek felszínre a vészjelek, s mehet végbe hatalomváltás. Idehaza épp a demokráciának köszönhetően kellett távoznia annak a csoportnak, amely lemondta a világkiállítást, külföldi kézre játszotta a stratégiai közvagyont, tízmilliárdjával tömte a közpénzt furcsán vezetett bankokba. Hogy ezen politikai pártok az általuk okozott károk ellenére – ámbár ellenzékben, de – ma is jelentős befolyással vannak az ország életére, jelzi: a médiapártok ideje már beköszöntött. Sőt az egyik „médiapárt” irányítói már terhesnek is érzik az általuk kiépített sajtóklientúra túlhatalmát: immár magát a pártot is irányítani próbálják ugyanis egykori segítői.Hogy a nagyrészt külföldi érdekcsoportok által mozgatott honi kereskedelmi média „a társadalom szervezete”-e, miként az alkotmány fogalmaz, s tevékenysége a hatalom „kizárólagos birtoklására” irányul-e, ez vitatható. Gyanakodni azonban néha állampolgári kötelesség is lehet.