– Félő, hogy a jelenlegi koalíció hatalmi pártjai minden alkalmat megragadnak, hogy megtartsák a hatalmat – hívta fel a figyelmet Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alelnöke a párt tegnapi, budapesti sajtótájékoztatóján. Józsa szerint a következő voksolás során manipulációkra, csalásra adhat okot, ha nem készül minden választói szinten egy-egy névjegyzék. A szabadkai választási bizottság – jelezte Józsa – már azonosított két olyan magyar nevű személyt, akiknek fogalmuk sem volt, hogy jelölték őket.„Szabadka már tíz éve ellenzéki szemszögből politizál” – jelentette ki Kern Imre, a város önkormányzatának végrehajtó bizottsági elnöke. Szlobodan Milosevics hatalomra jutását követően olyan jogoktól is megfosztották a helyi igazgatást, mint az iskolaszékek kézben tartása, az oktatásban dolgozók kinevezése és fizetése, vagy az egészségügy. – Az önkormányzat Jugoszláviában kistérségeknek megfelelő közigazgatási szintet jelent – mondta Juhász Attila, Zenta polgármestere.
Peter Szijjarto: Hungary Supports Ceasefire, Hostage Agreement
