A győzelem és ami mögötte van

Stépán Gábor
2000. 10. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Milosevics-rezsim bukása kétségkívül az ellenzék helytállásának köszönhető. Már korábban azt suttogták, hogy a szerb oppozíció sohasem volt ilyen erős és szervezett, mint most. Ebben nagy szerepet játszott az Egyesült Államoktól és Németországtól kapott, segélynek titulált sok millió dolláros támogatás. Az öt-tízezer fős magyarországi szerb közösség is kitett magáért, csakúgy, mint a magyar kormány.E ddig csak arról esett szó a sajtóban, hogy az ellenzéknek pontosabb adatai voltak a választásokról, mint Milosevicséknek. Az ellenzék ugyanis szinte tökéletesen fel volt szerelve híradás-technikai eszközökkel, és így ellenőrizni tudta a választások kimenetelét. Mobil- és állami tulajdonban lévő telefonvonalakat nem használt, mert ezeket a rendszereket Szlobodan Milosevics bármikor lebéníthatta. Ezért saját rádióhálózatot épített ki, és a több mint kilencezer választókörzet túlnyomó többségéből saját hálózaton keresztül futottak be az eredmények az ellenzéki választási központba. Az anyagi hátteret egyebek mellett az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén belül működő, jugoszláv ügyekkel foglalkozó iroda biztosította. Lapunk úgy tudja, hogy a hivatal legalább harmincmillió dollárt juttatott a szerb ellenzéknek. Az összegből nemcsak a fent említett rádiórendszert építették ki, hanem számítógépet, telefonkészüléket, irodai eszközöket vásároltak. Mindezért William Montgomery, a budapesti iroda vezetője, volt zágrábi amerikai nagykövet felelt. Kulcsfigura ő. Ahol eddig felbukkant, ott mindig megbukott a régi rendszer. 1996-ban járt le a megbízatása Bulgáriában, és abban az évben bukott el az önmagát marxistaként meghatározó Zselju Zselev elnök a demokrata Petar Sztojanovval szemben. Ezután Horvátországba küldték Montgomeryt, ahol is a Franjo Tudjman-féle Horvát Demokratikus Közösség ellenében Stipe Mesic győzedelmeskedett, a horvát lapok szerint Montgomery (és az amerikai kormány) hathatós segítségével. Az idén ősszel került a jugoszláv választásokat figyelő budapesti iroda élére, és láss csodát!Meg kell hagyni, nemcsak az amerikai kormányhivatalok tettek meg mindent a szerb ellenzék hatalomra segítéséért, hanem a nyugat-európai államok is, különösen Németország: tizenhétmillió márkával támogatták a szerb testvérvárosokat. Ez az összeg főként arra szolgált, hogy megfelelő infrastruktúrát építsenek ki az ellenzéki irányítás alatt álló településeken. A magyarok sem maradtak tétlenek: a kormány idén 350 millió forintot utalt át a költségvetés terhére, a Külügyminisztériumon keresztül a szegedi székhelyű, tavasszal alapított Esély a Stabilitásra közalapítvány számlájára, amiből az ellenzéket támogatták. Az alapítványban több prominens személy foglal helyet, köztük Barta László szegedi fideszes polgármester, Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Király András a Miniszterelnöki Hivatalból, Kerék-Bárczy Szabolcs, Marto-nyi János külügyminiszter főtanácsadója, Kiss Imre Ferenc, a Délmagyarország újságírója.Mécs László, a kuratórium elnöke úgy tájékoztatott, hogy a megpályázható pénzeket oktatási projektekre és humanitárius segélyekre fordították. Mécs elmondta: a pályázók az esetek többségében úgy jutottak pénzhez, hogy Magyarországon számlát nyitottak, eljöttek a pénzért, majd hazavitték (?!). Az elnök becslése szerint a pénz mintegy egyharmada a vajdasági magyarok kasszáját gyarapította. A kuratórium másik tagja azt közölte, a pályázati pénzek szétosztása azért volt félig titkos, mert egyes helyekre többet juttattak. Szerinte el kellett kerülni, hogy a kevesebb összeghez jutók irigykedjenek a jobban támogatottakra.Az alapítvány kapott még százhúszezer dollárt az USAID, külföldre támogatásokat nyújtó amerikai kormányügynökségtől. Ebből az összegből szervezték meg a jugoszláv ellenzéki polgármesterek tavaly szeptemberi és tavaszi szegedi konferenciáját. A két öszszejövetel megrendezése eddig legfeljebb húszmillió forintot emésztett fel – mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, igaz, egy újabb forduló még hátravan november ötödikén. Ezt hozzávetőleg 16 millióból kell kihozni. Mécs László hozzátette: az USAID felé nincs szigorú elszámoltatás, és csak egy beszámolót kell készíteni a pénz felhasználásáról.Természetesen a hazai szerb közösség sem maradt tétlen az ellenzék megsegítésében, noha nem diszponálnak ilyen komoly összegek felett. A Szerb Országos Önkormányzat elnöke, Lásztity Péró szerint a magyarországi szerbek túlnyomó többsége egyetértett a szerbiai változás szükségességével. Érdekesség, hogy a fiataloknál sokkal egyértelműbb volt a változások helyeslése, mint az idősebb korosztálynál. Lásztity hozzátette: nagy szükség lenne a két ország között egy olyan kulturális egyezményre, amely a kisebbségek együttműködését szabályozná. Erről már több mint öt éve szó van, de a két rendszer különböző felfogása miatt eddig nem tudtak megállapodni. Talán majd most. Irodájuk az idén 25 millió forintból gazdálkodik, négy főállású munkatárssal; a hivatal állami, illetve pályázati projektből szedi össze a pénzt. „El lehet képzelni, hogy ez mire elég” – kesereg Lásztity. Álláspontja szerint azonban a legfontosabb a morális támogatás, amely erőt adhat a megkezdett út folytatásához a határ túloldalán élőknek.Rusz Boriszláv, a fővárosi szerb önkormányzat elnöke mélységesen egyetért az elhangzottakkal. Véleménye szerint itthon mindenki a demokratikus változások mellett tört lándzsát. Váltig állítja azonban, hogy a NATO-bombázások semmiképp sem segítették elő a demokratikus átalakulást, hiszen az Egyesült Államokkal szemben ellenszenvet váltottak ki, Milosevics pedig megerősödött. Ezért a társadalom megosztott volt, de végül a jobbik rész kerekedett felül. (Kostunica is rosszallását fejezte ki beiktatásakor a bombázások miatt, és jelezte, hogy az akcióban részt vállaló országok feltétlen anyagi és gazdasági segítségére számít.) Ő arra buzdított mindenkit, hogy nemzetiségi hovatartozástól függetlenül közösen lépjenek fel, és erőiket összpontosítva, érdekeiket szem előtt tartva készítsék elő a választásokat. Sztyepanov Milán, a Magyarországon megjelenő Ná-rodni Noviné című szerb nyelvű lap főszerkesztője annyit tett ehhez hozzá, hogy tapasztalata szerint még Milosevics hívei is egyértenek a változásokkal, akár szerb, akár magyar állampolgárok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.