A harag napja Jeruzsálemben

2000. 10. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kelet-Jeruzsálemben a nagymecsetnél az izraeli rendőrség visszaverte palesztin fiatalok támadását. A palesztinok a pénteki napot a harag napjának nyilvánították. Csak olaj volt a tűzre az izraeli hatóságoknak az a döntése, amellyel – a nagyobb zavargásoktól tartva – megtiltották a 45 évesnél fiatalabb muzulmánoknak, hogy a pénteki imára a mecsetekhez járuljanak. A tüntetők kövekkel, üvegekkel dobálták meg a rendőröket. Az összecsapásban ketten megsérültek.Libanon legnagyobb menekülttáborában, Ain-el-Hilvában mintegy ötezer palesztin tüntetett a csütörtöki izraeli bombázások miatt.Egy izraeli miniszter korábbi állításával ellentétben egyelőre mégis csak két – és nem három – katona meglincselésének hírét tudta megerősíteni az izraeli hadsereg. A harmadik áldozat feltehetőleg egy civil volt, akit autóstoposként vettek fel a katonák. Mindeddig ugyanis a két meggyilkolton kívül nem jelentették katona eltűnését egyik alakulatnál sem.Jasszer Arafat Gázában újságírók előtt ígéretet tett arra, hogy kivizsgálják a lincselés körülményeit. Megjegyezte még, hogy 13 palesztin katona megsérült, amikor az izraelieket próbálták megvédeni a tömegtől.Ehud Barak még csütörtök este felszólította a jobboldali ellenzéki Likud tömböt, hogy csatlakozzék kormányához. Az izraeli miniszterelnök a belpolitikai és biztonsági fejleményekről tájékoztatta Ariel Saront, a Likud vezérét, és azt szorgalmazta, hogy az ellenzéki párt lépjen be a kormányba. Barak az elmúlt napokban már többször jelezte, hogy nemzeti egységkormányt szeretne létrehozni a jobboldali ellenzéki erők részvételével.A palesztinok és a nemzetközi közvélemény egy része szerint éppen Saron provokálta ki a palesztin területeken az indulatok elszabadulását azzal, hogy szeptember 28-án pártjának néhány képviselője társaságában ellátogatott a Mecsetek terére, az iszlám világ harmadik szent helyére. Már nem sokkal azt követően, hogy Saron és a Likud képviselői megérkeztek arra térre, ahol a Szikla mecset és az al-Aksza mecset is található, heves zavargások törtek ki.Az ENSZ Biztonsági Tanácsa aggodalmát fejezte ki a közel-keleti erőszakos cselekmények miatt, de elutasította a palesztinok által követelt rendkívüli ülést és a gyors határozathozatalt, amellyel kapcsolatban az Egyesült Államok vétót helyezett kilátásba. Nem hivatalos értesülések szerint a BT mindenképpen meg kívánja várni, amíg a jelenleg még Izraelben tartózkodó Kofi Annan ENSZ-főtitkár visszatér New Yorkba.Bill Clinton megbeszélések sorát folytatta telefonon a közel-keleti válságban érintett, vagy a felekkel szorosabb kapcsolatban álló külföldi vezetőkkel. Az amerikai elnök erőfeszítése a rámalláhi lincselés nyomán elsősorban arra irányult, hogy meggyőzze Jasszer Arafat palesztin vezetőt, oda kell hatnia: a palesztinok beszüntessék az erőszakos cselekményeket.Amerikai közlés szerint Arafat sajnálkozott amiatt, ami Rámalláhban történt, de az erőszakos cselekmények beszüntetésére irányuló, nyilvános nyilatkozat formáját öltő felszólítást – amit Washington igen jó néven venne – a palesztin vezető eddig nem volt hajlandó megtenni. Közben nyilatkozott a CNN-nek Ehud Barak izraeli miniszterelnök, és zagyva propagandának minősítette azt a palesztin állítást, miszerint a Rámalláh ellen végrehajtott helikopteres támadás a palesztinok elleni általános hadüzenettel érne fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.