Gyakorlatilag tényként kezelhető, hogy a néhány éve a fertődi Esterházy-kastély rehabilitációjáért több minisztérium és a helyi önkormányzat részvételével létrehívott közhasznú társaságot felszámolják – anélkül, hogy az kézzelfogható eredményt mutatott volna fel.Bak Jolán, a kastély igazgatónője nem érez emiatt különösebb fájdalmat, hiszen álláspontja mindvégig az volt, hogy a sok bába között elvész a gyermek. A kht. nem is végzett effektív munkát. Nem jut pénz a sürgető munkák elvégzésére, és továbbra is ki lehet jelenteni, hogy 1987 óta az épületegyüttes felújítására, vagy legalább állagmegóvására nem érkezett központi segítség. Úgy hírlik, hogy a kastély a Műemlékek Állami Gondnokságához (MÁG) kerül. Az igazgatónő lapunknak elmondta: mindenképp jó, ha egy kézben van a felelősség, s a hozzá eljutott információk alapján nagyon reméli, hogy a következő évben legalább megkezdődik a magyar Versailles immár valóban halaszthatatlan felújítása.– Végleges helyzetről egyelőre nem tudok beszámolni, de arról igen, hogy készült egy kormányelőterjesztés-tervezet, amely a megszűnő közhasznú társaság jogkörét valóban a MÁG-nak adná át – tájékoztatta lapunkat Varga Kálmán tudományos igazgatóhelyettes. A kormány által megszabott határidő szerint a kastély komplex rehabilitációs programjának legkésőbb a jövő év márciusára el kell készülnie. Varga tudomása szerint az Esterházy-kastély nem szerepel külön tételként a jövő évi költségvetésben, de mindenképpen benne van abban az egymilliárdos keretben, amelyet a kiemelten kezelendő 8-9 kastély rendbetételére különítenek el. A MÁG egyébként 30 milliós céltámogatást kapott a kulturális tárcától a kezelésében álló kastélyok korhű berendezésére. Szeptember végén egy körlevelet küldtek ki a környező településekre, amelyben arra biztatták az ott élőket, hogy amennyiben tudnak a hercegi kastélyból származó berendezési tárgyakról, akkor jelentkezzenek.
Lázár János: Mi álltunk a történelem jó oldalán + videó
