A magyar cigányságról Brüsszelben

Skrabski Fruzsina
2000. 10. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ellentétben a várakozással viszonylag csekély volt az érdeklődés az Európai Parlament részéről a magyarországi roma kisebbség helyzetéről szóló megbeszélés iránt – nyilatkozta lapunknak Szájer József, az EU-integrációs bizottság elnöke és az EU–Magyarország társulási parlamenti bizottság tegnap kezdődött, kétnapos brüsszeli ülésének társelnöke. Szájer Claude Desamával közösen látta el ezt a tisztet. „A roma kisebbség felzárkóztatásáról” szóló tárgyalás előadói voltak többek között Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és Doncsev Toso, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke.„A magyar stratégia az, hogy az oktatás és a munkahelyteremtés révén igyekszünk biztosítani a hazai cigányság felzárkóztatását. Véleményünk szerint ez nem csupán kisebbségi, hanem szegénységi kérdés is és a hátrányos helyzet felszámolása sokféle állami eszközzel elérhető” – magyarázta Szájer. A tárgyaláson az is elhangzott, hogy a zámolyi romák esetét nem szabad összetéveszteni a hazai cigányság általános helyzetével, hiszen sokan a hazai cigányság részéről sem támogatják a strasbourgi tiltakozást. A résztvevők egyetértettek abban, hogy hazánkban senkit nem üldöznek faji vagy nemzetiségi hovatartozása miatt, ez nem olyan kérdés, amely bárkit az ország elhagyására kényszerítene. Farkas Flórián kifejtette, hogy a Magyarországon élő cigányság Magyarországon képzeli el a jövőjét és ugyanúgy érdekeltek az ország európai integrációjában.A roma kisebbség helyzetéről szóló tanácskozást megelőzően a vegyes bizottság francia elnöksége értékelte a magyar csatlakozási folyamat helyzetét, és nagyon kiegyensúlyozott képet alkottak a külföldi felek Magyarország uniós felkészüléséről. Szájer kifejtette, hogy ennek a pozitív értékelésnek azért van különleges jelentősége, mert ez a vélemény előszele a november 8-án megjelenő országjelentésnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.